Szó a szélben

Fülszöveg

Már indulásakor is a társadalmi történések tartják fogva, s jó előre meghatározzák költői pályáját. A két háború között, első korszakában, erkölcsi háborgástól és maró gúnytól túlcsorduló lírája, melyben a világ megválthatóságának a hite lobog, eleven tiltakozás a kor bűnei ellen. Ily módon a felszabadulás és az új társadalmi rend kezdete, egy humánusabb élet utáni vágyódásának beteljesüléseként, tartós örömujjongást váltott ki benne: minden megoldottnak, szépnek, nagyszerűnek tetszhetett, s egy kicsit talán a harcos költői szó eredményének is. A világ és az én között, látszólag, harmónia jött létre. Az idősebb Gál - a Dal a szegény halászról (1959) c. verskötettel kezdődött, majd részint a Tarlóvirággal (1962), részint pedig a Lepkevilággal (1965) folytatódott, ma is tartó harmadik korszakában - már nem tulajdonít orpheuszi erőt énekének, szavait pusztába kiáltott, akcióra képtelen szavaknak érzi, jelezvén ezzel egyúttal azt is, hogy a „kinti" élet vizsgálata helyett ma már mindenekelőtt az ember megoldhatatlan ellentmondásokat tartogató, fel nem tárt bensője izgatja, s célja nem a közvetlen változtatás, hanem a megértés és megértetés. Mindaz, amit korábbi költészetében általános képletekre lehetne visszavezetni, egyre inkább halványul, szürkül, s átadja helyét a termékeny kétkedésnek. A Szó a szélben az elvesztett illúziók költészetét hozza, s nemcsak azért értékes, mert új fényben mutatja meg költőnk korábbi verseit, hanem a letisztult, sallangmentes forma, a véges emberi lét abszurd voltának megdöbbentően őszinte megéneklése folytán is. Vissza