Gádor Magda (aláírt példány)

Előszó

Budapesten születtem a Lónyai utcában. Apám Gádor István keramikus, anyám Réczei Erzsébet énekesnő volt.
A Lónyai utcában 7 éves koromig laktunk. Apám ott dolgozott a lakásban, a konyha melletti szobában volt a korong, a kemence.
Vázákra emlékszem és arra, hogy reggelenként belenéztem a vázákba, hátha találok bennük egy gyereket. Arra gondoltam, hogy jobb ennek utánanézni, mert ha ezt nem teszem, még megfullad a váza mélyén. Hallomásból tudtam, hogy volt egy testvérem, aki kiskorában meghalt.
Később miután elköltöztünk a Lónyai utcából, apám már nem otthon dolgozott, addigra volt műterme. Én azért továbbra is kerámiák közt és zeneközelben nőttem fel. Anyám a Palestrina kórus tagja volt, engem többször elvitt a próbákra. A lakás falain képek voltak, és ezek egyre gyarapodtak, csere útján. A festőbarátok kaptak kerámiát, mi képeket. A csere nemcsak művészek közt volt elterjedt, hanem más területeken is. Csere révén hoztam ebédet a vendéglőből, és kaptam télikabátot, cipőt, órát. Néha szerény áruk voltak, de volt, mikor a luxust is megismertük ilyenformán.
A kerámiákat üzletekben árulták, ott bizományban voltak, kis füzetekbe írták be a tárgyak adatait és árait. Kilenc-tízéves lehettem, amikor több ízben engem küldtek füzettel a kezemben, hogy nézzek utána, adtak-e el valamit. Sok helyen letagadták, ha volt is eladás. Hiába kerestem a szóban forgó kerámiát az üzletben, az nem volt sehol. Pénz se volt, kerámia se volt. Azért akadtak becsületes (vagy legalábbis annak látszó) kereskedők is. Ott már előre tudtam, hogyha eladtak akárcsak egy hamutartót, ideadják az árát. Én ilyenkor boldogan szaladtam haza a zsákmánnyal és adtam oda anyámnak. Vissza