Gaál József művészete

Fülszöveg

Gaál József egyedi, karakteres alkotói pályája nehezen kanonizálható, nem tűri a kategorizálást. Bár művészetével kapcsolatban több kortárs analógia felvethető, alapvetően egyéni szemlélete és a művészeti „trendek" ellenében megfogalmazott ars poeticája erőteljes lázadás mindenfajta uniformizálás ellen. Figuraközpontú és tradicionális felfogású művészete mindennél fontosabbnak ítéli a művészi matéria szenzuálisan izgalmas anyagszerűségét, amely felfogás mentén magát az anyagot állítja önmaga és a külső környezet között feszülő konfrontáció kifejezésének szolgálatába.
Sajátos hagyományértelmezésének alapja, hogy a tradicionális ember mindig a kezdet és az eredet, végső soron pedig a kezdettelen - a böhmei Urgrund - fényében értelmezte önmagát és világát. A múlt értékét nem egyszerűen régisége, hanem a kezdethez, és ezen keresztül a transzcendenciához, az Időtlenhez való közelsége adja. Belső kényszer hajtja, a kétségekkel teli alkotás ösztöne, munkáját a megismerés apadhatatlan... Tovább

Fülszöveg

Gaál József egyedi, karakteres alkotói pályája nehezen kanonizálható, nem tűri a kategorizálást. Bár művészetével kapcsolatban több kortárs analógia felvethető, alapvetően egyéni szemlélete és a művészeti „trendek" ellenében megfogalmazott ars poeticája erőteljes lázadás mindenfajta uniformizálás ellen. Figuraközpontú és tradicionális felfogású művészete mindennél fontosabbnak ítéli a művészi matéria szenzuálisan izgalmas anyagszerűségét, amely felfogás mentén magát az anyagot állítja önmaga és a külső környezet között feszülő konfrontáció kifejezésének szolgálatába.
Sajátos hagyományértelmezésének alapja, hogy a tradicionális ember mindig a kezdet és az eredet, végső soron pedig a kezdettelen - a böhmei Urgrund - fényében értelmezte önmagát és világát. A múlt értékét nem egyszerűen régisége, hanem a kezdethez, és ezen keresztül a transzcendenciához, az Időtlenhez való közelsége adja. Belső kényszer hajtja, a kétségekkel teli alkotás ösztöne, munkáját a megismerés apadhatatlan vágya indikálja. E művészi út esetében azonban nem az egymásból következő lineáris „fejlődés" kronológiája a mérvadó, hanem a régebbi tapasztalatokhoz állandóan visszatérő, önmagára újra és újra reflektáló szakadatlan művészi „változás" spirális pályájának megrajzolása, hasonlóan a kanti transzcendentális megismerés útjához. Ez a munkamódszer pedig rákényszeríti az alkotót, hogy korábban befejezetlen, vagy épp zsákutcának ítélt kísérleteket vagy utakat a szembesülés során revideáljon. Művészetének értelmezési lehetőségei, illetve munkásságának megközelítése csakis ezen a spirális, múlt és jelen között ingázó úton lehetséges.
Szabó Noémi Vissza