Az Isten szerint való szomorúság

Előszó

Ebben a könyvben nem tudományos fejtegetést akarunk nyújtani. Inkább gyakorlati természetű lesz az, mint elméleti. Nagyon egyszerűen kívánunk itt egymással olyan tárgyról beszélni, mely mindannyiunk számára, akár műveltek vagyunk, akár nem, igen fontos. Isten előtt mind egyformák vagyunk. És ha Isten minket szentségének világosságába állít, akkor nem marad más, csak ez a kiáltás: "Jaj nekem!" - Isten vezetése és útjai, még ha a belső lelki kegyelmi életben lehetnek is különbségek, ugyanazok mindenki számára. Lényegében hasonlóképpen történik minden, ami Isten szeretetéből lelkileg világra jön. Lépés és méret lehetnek különbözők; de a nyomorúság, a szabadítás és a hála megismerésének meghatározása, megtapasztalása és átélése mindenkié, aki a Lélek kegyelme által valamennyire megértette, mit jelent: „Isten kegyelme által vagyok, aki vagyok" (I. Kor 15:10).
Nagy különbség (nem ellentét), vajon mindezeket csak könyvből ismertük meg, vagy azzal együtt Isten Lelkének belső, nekünk szóló tanításából is. Olvastam egyszer egy teológiai professzorról, aki nem tért meg; de amikor Isten keze ránehezedett nagyon erre az emberre, és ezt az magán észrevette, térdre kellett borulnia, és így sírni: „Ó, Isten mutasd meg nekem a szabadulás útját." - Erről tartott eddig is előadásokat a tanítványainak, és most mégis ezt kellett kérnie: mutasd meg nekem ezt az utat. Hogy kell azt érteni? Érted azt, tisztelt olvasó? Válaszolj akkor az Úrnak, így különbözött egymástól ennél az embernél az ismeret és a bizonyosság. Vissza