G. G. előélete

Előszó

A romániai magyar szellemiség egyik leghitelesebb képviselője száz évvel ezelőtt született. A centenárium méltó alkalom lehetne az ünneplésre vagy a tárgyias hangvételű emlékezésre. Cikkek tucatjai, összefüggéseket teremtő tanulmányok jelenhetnének meg, akár még tudományos műhelyek is szervezhetnének tartalmas tanácskozást. A képzeletbeli reflektor megint végigpásztázhatná a két világháború közti Erdély intellektuális viszonyait. Félő azonban, hogy a feltételes fogalmazásmód indokolt: mindebből semmi sem lesz. Ellentmondásba botlunk ugyanis. Mire Gaál Gábor életműve csakugyan kutatható, a maga teljességében feltárható lett volna, hirtelen érdektelenné vált. A sors fintora, hogy Ceausescu kultúrpolitikája jóvoltából kiszorult Romániából a legtöbb magyar írástudó, aki hozzájárult a Gaál Gábor-szakirodalom létrejöttéhez, de hiába jöttek át Magyarországra - és hozták magukkal a példakép hagyatékát -, az itteni változások következtében alig van remény az összegzésre. Jószerivel minden és mindenki együtt van a kutatómunkához, csak éppen a kedvező körülmények hiányoznak.
Egy Gaál Gábor nevű régi marxista, persze, nem vált fölöslegessé vagy időszerűtlenné. Érdektelensége is csupán azzal magyarázható, hogy sajátos „bűnök" terhelik. Annak idején szerepet vállal a magyar Tanácsköztársaság küzdelmeiben, divatos szóval élve, kompromittálja magát a proletárdiktatúrában. Ráadásul később, bécsi és berlini emigránsként is a kommunisták körül forgolódik. Amikor pedig a húszas évek közepén Kolozsvárra költözött, nem tagadja meg baloldali elkötelezettségét. Igaz, a szemtanúk szerint nem is dicsekszik vele - csöndesen szerkesztette a harmincas évekbeli magyar folyóirat-irodalom egyik leghatásosabb fórumát, a Korunkat. Hibalajstromát növeli az is, hogy a negyvenes évek második felében kétségkívül hatalomra tesz szert az erdélyi magyarság szellemi közegében. Helyzetét, befolyását a magyarországi Lukács Györgyéhez hasonlíthatjuk, mint ahogy elfogultságait is. Ezért aztán példáját manapság Romániában, ahol Ceausescu kivégzése nyomán megváltozott, bizonyos értelemben mégis tisztult a kisebbségi közélet, nem feltétlenül a továbbörökítésre érdemes hagyományok között tartják számon. Akinek tehát a pozitív hatását minden erővel közömbösíteni próbálta a többségi hatalom, az most saját kisebbsége előtt akaratlanul is a negatív megnyilvánulásaival mutatkozik. Vissza