Előszó
Részlet a könyvből:
"E. M. Cioran 1911-ben született a romániai Rasinariban. Apja ortodox pap volt. Filozófiai tanulányokat folytatott, Simmelért, Bergsonért és mindenek előtt Nietzschéért lelkesedett. Ez utóbbi tanítványaként ad absurdum vitte mestere tanait, azt bizonyítva, hogy az élet és igazság ellentétpár. Húszéves korában komoly lelki válságon esett át: ekkor határozta el, hogy író lesz. Első, még románul írt műveiben, a Kétségbeesés csúcsaiban , és a Könnyek és szentek-ben, amellyel elnyerte a fiatal román írók díját, kkomor víziókban tárja a világ elé a bensejét marcangoló kétségbeesést.
A negyvenes évek elején erős belső kényszer hatására egyszer s mindenkorra hátat fordít addigi életének és múltjának, megtagadja román gyökereit (a II. világháború kezdetekor még a román szélsőjobb, a Vasgárda elkötelezett híve, a háború után viszont többé nem hajlandó egyetlen sort sem leírni románul), és Franciaországban telepszik le, azzal az eltökélt szándékkal, hogy francia íróvá "képezi magát". Rövid idő alatt nemcsak a nyelvet, de a francia kultúrát és irodalmat is sikerül "felső fokon" elsajátítania. Első új, választott nyelvén írt műve, A bomlás kézikönyve 1949-ben jelenik meg a rangos Gallimard kiadónál, és ezzel Ciorannak egy csapásra sikerül elfogadtatnia magát francia szerzőnek. Az ötvenes, hatvanas, hetvenes években sorra publikálja tanulmányait, esszéköteteit, aforizmagyűjteményeit, amelyek közül a legjelentősebbek: A keserűség szillogizmusai, A lét kísértése, Történelem és utópia, Bukás az időbe, A rossz Démiurgosz, Arról, hogy milyen kellemetlen volt a világra jönni. Bár Cioran mindvégig - szántszándékkal, mert ő maga így akarta - marginális alakja maradt a francia társadalmi és irodalmi életnek, amikor hosszú betegeskedés után 1995-ben, nyolcvannégy éves korában meghalt, a francia és a nemzetközi sajtó klasszikusként búcsúztatta mint korunk egyik legjelentősebb íróját és gondolkodóját, La Rochefoucauld, Pascal, Chamfort és Joubert méltó utódját."
Vissza