Futótűz

Előszó

Részlet a könyvből:

A lovak csendesen kocogtak az ereszkedő augusztusi alkonyatban. magas, csontos, nóniusz-fajta állatok voltak, soványak, mint a gereben, a fejük búsan himbálózott minden lépésnél, mintha állandóan igenelnének valamit, amit nem mondtak ki.
Széles alföldi utcán haladt a két jóbarát. Kétoldalt fehérre meszelt házak villogtak a sűrűlombú akácok között, végig a kövezett úton egyetlen lélek sem mutatkozott, csendesek voltak az udvarok is, még a kutyák sem ugattak. Az ég lilára vált, már feltűnt a vacsoracsillag halványzöld szemecskéje is. A fák gyorsan feketedtek. Valahol halkan durúzsolt a cséplőgép.
A két fiatalember szorosan egymás mellett lovagolt. Egyikük zömök, vállas legényke, serkedt már a bajúsza, mint fekete szénvonal az ajka felett s vastag nyaka keményen ült a mellig nyitott ing hasítékában. Katonai hátizsák volt a vállán, a hátizsákban a ló egyenletes lépéseire meg-megcsörrent a tejeskanna. A másik legényke sovány volt s vékony, madárcsontú. Sápadt keze szinte nőiesen fogta a kantárt, vékony arca és csillogó barna szeme világított a kalap karimája alatt. Az ő inge is nyitva volt mellig, de a nyaka nem volt erős és nem volt zömök, mint a barátjáé, hanem fehér, finomvonalú, még a Nap sem tudta megbarnítani. Az ő hátán is hátizsák volt, benne kerek kenyér, szalonna, sonka, mindenféle élelem, ami a tanyán szükséges. Kis cipője mintha női cipő volna, alig érintette orrával a kengyelvasat... Vissza