Futólépés az alvilágba (dedikált példány)

Fülszöveg

Az ötvenes években ismerkedtem meg az igazi nyomozó munkával, akkor váltam ösztönösen bűnüldözőből tudatos szakemberré: kriminalisztikát és sok más egyebet tanultam, s közben - idős, sokat próbált detektívtársaim segítségével - mind nagyobb jártasságot szereztem a gyakorlati tevékenységben.
Az izgalmas, érdekes, sokszor az egész közvéleményt felbolygató ügyek mellett persze jóval több volt a nyomozás "aprómunkája" a sokak szerint "kis" ügyek aprólékos felderítése, de ezekben tanultam igazán.
Magyari Sanyi, Horváth Karcsi bácsi és csoportvezetőm, Schlett István vezetésével megismerkedtem azokkal a színhelyekkel is, ahol az alvilági alakokkal lehetett találkozni, s róluk mindent megtudni, s közvetlen kapcsolatba kerültem a vendéglátóipari "üzemegységek" vezetőivel, pincéreivel, becsületes törzsvendégeivel, a negyedosztályú talponállóktól az osztályon felüli bárokig. Eközben persze sokszor kerültem kapcsolatba bűnözőkkel is. Vagy úgy, hogy eljárás indult ellenük, vagy úgy, hogy rájuk bizonyítottunk egynémely bűncselekményeket, vagy úgy, hogy kiszabadulásuk után meghívtak az asztalukhoz. Mert ilyesmi is előfordult. Az első perctől igyekeztem úgy dolgozni, hogy a vagány fiúk lássák: nálam nincs mese, gazemberségiekért mindig számíthatnak a leleplezésre, de az is egyértelmű legyen számukra, hogy csak a törvényesség legszigorúbb betartásával cselekszem, s számíthatnak rám, mint emberre, bármire lenne is szükségük.
Így aztán szinte jó kapcsolat alakult ki némelyikükkel. Volt olyan is, aki kijelentette az intézkedő rendőrnek, aki "nem bírt" vele: "Ádám felügyelő úr bevihet." Persze, ilyenkor én bevittem! Vissza