Füst Milán álomformája

Előszó

Füst Milánról sokan és sokféleképpen nyilatkoztak: a „költők költője" (Devecseri Gábor), „Nem verseket ír, hanem költeményeket él, nem eltökélten kísérletezik, hanem ösztönösen talál. Sötétnézésű és mélyenlátó középkori lélek ... Nem megkívánta s nem mint esztéta szenvelgi ezt az életformát, hanem ilyen sorsra van ítélve."(Kassák Lajos), szomorúsága „hősi szomorúság" (Radnóti Miklós), „senkihez sem hasonlít, messze áll mindenkitől, mint a sivatag fája." (Nagy zoltán), „vijjogó kétségbeesése eleve kizárt minden könnyűt vagy esedegest" (Kosztolányi Dezső). Verseire jellemzőnek tartott sajátosságok: „objektív szomorúság" (Karinthy Frigyes), „személytelen személyesség" (Bori Imre), „egyénfölötti személyesség" (Rába György), „tiszta költőiség" (Bányaijános), „láthatadanul nyugtalan és borzongatóan nyugtalanító erő. Van benne valami kísérteties s valami kegyetlen." (Kassák Lajos), „fekete rezignáció" (Nagy Zoltán), „érzéki kísértetvilág" (Vas István),"liturgikus dallamvilág" (Somlyó György), „biblikus lélegzetvétel" (Kartal Zsuzsa). Guillevic francia költő Füst Milán Öregség című versének lefordítása után ezt írja róla egy levelezőlapon: „Vannak katedrálisok, amelyek szavakból vannak építve."
Több irányzat képviselőjének tartották: antiimpresszionista (Kassák Lajos), szürrealista (Vas István), szimbolista áramlathoz közel álló (Szabolcsi Miklós), Angyalosi Gergely szerint pedig a szecesszióból kiindulva kellene megérteni.
Költészetét rokonították többek között Csontváry (Kis Pintér Imre, Angyalosi Gergely), Gulácsy (Ungvári Tamás), Brueghel (Komlós Aladár), Brouwer (Karinthy Frigyes) festészetével.
Az értekezés elfogadóan vagy más szempontú megközelítési lehetőségeket felvetve épül be az eddig megjelent Füst Milán-elemzések, kutatások széles skálájába. Ugyanakkor középponti kérdésként egy eddig kevésbé vizsgált releváns problémát dolgoz fel a 20. század egyik legfontosabb problematikáját érintve, a létdialógus kapcsán megmutatkozó valósághoz, másikhoz való viszonyt, és ennek a Füst Milán-i oeuvre-ben megjelenő - esztétikai, filozófiai háttérrel megerősített - vetületét: a „kápráztok hősét".
A vizsgálatok elkezdése előtt fogalomtisztázásra törekedtem, amely elengedhetetlen a későbbi kutatások szempontjából. Arra próbáltam választ keresni, milyen értelemben használja Füst Milán a szóban forgó fogalmat, milyen jelentésrétegek járulhatnak hozzá, és ez összességében milyen többletjelentést hordozhat magában az oeuvre szempontjából. E vizsgálat segítségével kibontakozhat egy, a vizsgált releváns fogalmakhoz kapcsolódó Füst Milán-i háttérmező, amely a kutatás tekintetében sok részkérdésre adhat választ, és megteremtheti egy lehetséges értelmezés-körvonal felvázolását.
A disszertáció szóhasználatában a létdialógus nem filozófiai rendszerekben, vagy poétikai megmutatkozásokban van jelen kizárólagos érvénnyel, még ha tetten érhetősége, vizsgálhatósága korlátozott is. Ez sokkal inkább egy megélt tartalom, illetve annak hiánya. A dialógushiány, az elidegenedés, a magányérzés kínzó erősödése, elhatalmasodása kortapasztalat.
Ez ugyanúgy megfigyelhető a költői, írói oeuvre esetében, amely megpróbálja kifejezni, mint a filozófiai kérdésfeltevések és válaszpróbálkozások megjelenésében, amely fogalmi megközelítésével megpróbálja megragadni, megfogalmazni. A magány kifejeződése nem feltételezi a filozófiai válaszkeresések ismeretét, azonban e kifejeződés értelmezése feltételezheti az adott problémára kidolgozott filozófiai fogalmi háló segítségét. Ez esetben a létdialógus mint filozófiai váz szolgál egyfajta metódusként a létdialógus mint az élettel együtt járó megélt tartalom vizsgálatához. Vissza