Fürge Ujjak 2005. március

Előszó

Kedves Olvasóink!
Vajon miért felejtünk el mi, felnőttek gyereknek lenni? Miért van az, hogy a napi teendők és a "fontos" ügyek intézése mellett nem tudjuk megőrizni gyermeki énünket?
Tudom, hogy nem könnyű, de azért megpróbálhatnánk... A közelgő gyereknap kapcsán jusson eszünkbe milyen jó is volt kislánynak lenni.
Tudták, hogy minden gyerek tud rajzolni? Igaz, hogy hihetetlen és kifogyhatatlan fantáziájának köszönhetően esetleg két lába lesz a kutyának vagy három a lónak...
Az otthoni anekdotákból a mai napig hallgatom az óvodai nyílt-nap csúcspontját, amikor megkérdezte az óvó néni, hogy hány lába van a csirkének és én hihetetlen lelkesedéssel jelentkeztem és közöltem, hogy: NÉGY! Amin persze mindenki jót nevetett... Aztán a szüleim elmagyarázták, hogy csak kettő, és innentől kezdve "helyesen" rajzoltam le, de a fantáziámat már biztosan korlátozták... (azért nem nagyon, mert én még most is tudok rajzolni).
Hagyjuk a gyerekeket szárnyalni, talán így felnőtt korukra is meg tudunk menteni egy "kis embert" ott a lelkük mélyén...
Például láttak már felnőttet vattacukrot enni? Én nem. Talán rajtam kívül... és fejből idézni néhány gyerekmesét, én nagyon sokat tudok... és ez szerintem nem infantilizmus, hanem a gyermeki én valamilyen szintű megőrzése, megóvása... ami nagyszerű dolog.
Legyenek kreatívak, legyenek gyerekek, ehhez adunk egy kis segítséget 9 Gyereknapi oldalunkon és magazinunk hasábjain.
Minden jót kívánok "gyerekek"! Vissza