Fülszöveg
1990. február 10.
Aztán megszólaltak a harangok, Marosvásárhely összes "magyar harangjai".
Meggyújtottuk gyertyáinkat.
Pontosan 3 órakor kiléptünk az RMDSZ Maros megyei szervezetének bolthajtásos kapuja alól a Bolyai térre.
A tengerként hullámzó néma tömeg elé.
A szélcsendben sok ezer lángocska lobogott békésen az ég irányába.
És láttam férfiakat és asszonyokat, akik ugyanúgy könnyeztek, mint kezükben a fehér gyertyaszálak. Soha nem felejtem el azt a remegő férfikezet, amelyet már-már teljesen elborítottak a csonkig égett gyertya megalvadt, fehér sztearincseppjei.
Káprázatos volt látnom a hatalmas tömeget. Hittem, tudtam, hogy egyetlen hívó szavunk sem hull terméketlen földre: hogy a város magyarsága megcsalatott reményeiben is fölveti fejét, példát mutatva egyúttal a visszafogott erő méltóságából.
Jogaink követelése végett soha ennyi magyar nem gyűlt egybe a századok folyamán Erdélyben. A sajtó 80 ezret említ, a rendőrség tömegszámláló szakemberei 120 ezerre becsülték a...
Tovább
Fülszöveg
1990. február 10.
Aztán megszólaltak a harangok, Marosvásárhely összes "magyar harangjai".
Meggyújtottuk gyertyáinkat.
Pontosan 3 órakor kiléptünk az RMDSZ Maros megyei szervezetének bolthajtásos kapuja alól a Bolyai térre.
A tengerként hullámzó néma tömeg elé.
A szélcsendben sok ezer lángocska lobogott békésen az ég irányába.
És láttam férfiakat és asszonyokat, akik ugyanúgy könnyeztek, mint kezükben a fehér gyertyaszálak. Soha nem felejtem el azt a remegő férfikezet, amelyet már-már teljesen elborítottak a csonkig égett gyertya megalvadt, fehér sztearincseppjei.
Káprázatos volt látnom a hatalmas tömeget. Hittem, tudtam, hogy egyetlen hívó szavunk sem hull terméketlen földre: hogy a város magyarsága megcsalatott reményeiben is fölveti fejét, példát mutatva egyúttal a visszafogott erő méltóságából.
Jogaink követelése végett soha ennyi magyar nem gyűlt egybe a századok folyamán Erdélyben. A sajtó 80 ezret említ, a rendőrség tömegszámláló szakemberei 120 ezerre becsülték a fölvonulók számát, jómagam tehát nagyot nem tévedek, ha százezret mondok.
Ennyien szóltak akkor - némán.
Róluk is írhatta volna Babits, amit hajdan így szőtt versébe: "azok beszélnek, kik ma némák!" Mert van némaság, amely messze hallik... Jönnek a harangok értünk, mondtam, az életben reménykedve.
Vissza 
Folytatás Microsoft-tal