Előszó
Fülep Lajos levelezésének IV. kötete az 1939-1944 közt küldött és kapott leveleket tartalmazza; a korábbi kötetekhez hasonlóan nem közli a hivatalos egyházi ügyekben írottakat, a kevéssé fontos tartalmú, vagy csak üdvözlő lapokat. A kötet szinte naptárszerű pontossággal a II. világháború éveit öleli fel, amely 1939 őszén tört ki, s országosan ugyan csak 1945 tavaszán ért véget, Zengővárkonyban azonban már 1944 végén befejeződött, s a kötet utolsó levelei azt a légüres teret érzékeltetik, amelyben az ott élők a közvetlen környezetet leszámítva minden kapcsolatukat elvesztették a külvilággal. A kötetben közölt utolsó levél nem is jutott el a címzett kezébe; évek múlva olvashatta csak el, amikor a levél írója hazatérve szovjetunióbeli fogságából, egyik első találkozásukkor megmutatta Fülepnek.
Az, amit Fülep a Magyar művészet 1923-as első megjelenésekor a könyv előszavában írt: „Már akkor éreztem, ami azóta goromba valóság, hogy a háborúval korszak zárult és korszak kezdődik. A történelem fölvilágosult tudósai tanítják ugyan, a világ élete nem olyatén oszlik korokra, mintha ollóval vagdosnák a nagy szövőszékről aláfolyó szövetét. De a történelem logikája nem lévén azonos az emberekével, bármily ésszerűnek látszik ez a fölfogás és ésszerűtlennek az olló, mégis, az utóbbinak, melyről azt hittük, rég lomtárba került, lett ezúttal igaza. A háború oly élesen vágta ketté a világ életét, hogy amit néhány év választ el tőlünk, - máskor észrevétlenül! - idegen messzeségbe süllyedt mögöttünk" - a II. világháború végével ismét bekövetkezett. Nemcsak az ország életében, hanem Fülep Lajos személyes sorsában, leveleiben tükröződő baráti kapcsolataiban is éles határvonalat jelentett, drámai veszteséget okozott. Több mint egy emberöltőn át tartó, baráti kapcsolata tört ketté, két hozzá legközelebb álló barátját vesztette el: Elek Artúrt és Kner Imrét.
Elek Artúr meghasonlása régi keletű volt; maga ír róla 1939. II. 10-én és II. 16-án datált (1293. és 1295. sz.) levelében, de a végső lökést a sárga csillag viselésének elrendelése, a megalázás szándéka és a brutalitás megnyilvánulásai adták meg öngyilkosságához.
Kner Imre végső percéig próbált küzdeni az élete értelmét jelentő családi cég és hozzátartozói megmaradásáért.
Fülep Lajossal való hosszú éveken át tartó levelezésük az egyre sötétebbé váló kép tükröződése. Fülep Eleknek írt leveleiben baráti, testvéri együttérzését, aggodalmait fejezi ki s anyagi ellátatlansága esetére családi otthonát ajánlja fel barátjának. Kner Imrének írt leveleiben az ő elszántságát, küzdőképességét igyekszik erősíteni, végső és általános kérdésekben való optimizmusát hangsúlyozva, ami - tekintve a természetéből fakadó és a közvetlen jövőt illető borúlátását, elkeseredettségét, - nem lehetett könnyű a számára, hiszen az igazmondást és barátja lelkierejének támogatását kellett egyeztetnie leveleiben.
Vissza 
Folytatás Microsoft-tal