PoLíSz 2004. december-2005. január

Fülszöveg

írótollunk jaj, bele ne fáradjon!
Aligha választhatta volna meg jobban a PoLíSz az Itthon-Otthon, eléggé változatosan értelmezhető címmel illetett összeállítás, közlésének az idejét. Elhaló aktualitása, újraéledő időszerűsége okán is. \
Úgy tűnik, hogy a Trianon által szétszaggatott, csak kultúrájában (és imáiban) egységes Kárpát-medencei magyarság „kitaszított részének" az Anyaország lelke alá húzódó énekmondói (és nem felelőtlen igricei), panaszló (és nem siránkozó) írástudói keze alájátszik az idő. A sorozattá vált összeállítás nyomdafestéket kapott darabjai (de a közlésre nem érettek is, a maguk szintjén) mások mellett abból a 80-90 évnyi hatalmas, -erőt tartalékoló életanyagból és némelykor panaszrengetegből közvetítenek, hoznak át darabokat, szeleteket, színeket a maradék-Magyarországba - akár a mára felemelkedni látszó, de kegyetlen schen-geni sorompók alatt is -, amelyek hiányát a teljesség látszata mögött vergődő ország sokáig leplezni volt kénytelen.
Kezünk... Tovább

Fülszöveg

írótollunk jaj, bele ne fáradjon!
Aligha választhatta volna meg jobban a PoLíSz az Itthon-Otthon, eléggé változatosan értelmezhető címmel illetett összeállítás, közlésének az idejét. Elhaló aktualitása, újraéledő időszerűsége okán is. \
Úgy tűnik, hogy a Trianon által szétszaggatott, csak kultúrájában (és imáiban) egységes Kárpát-medencei magyarság „kitaszított részének" az Anyaország lelke alá húzódó énekmondói (és nem felelőtlen igricei), panaszló (és nem siránkozó) írástudói keze alájátszik az idő. A sorozattá vált összeállítás nyomdafestéket kapott darabjai (de a közlésre nem érettek is, a maguk szintjén) mások mellett abból a 80-90 évnyi hatalmas, -erőt tartalékoló életanyagból és némelykor panaszrengetegből közvetítenek, hoznak át darabokat, szeleteket, színeket a maradék-Magyarországba - akár a mára felemelkedni látszó, de kegyetlen schen-geni sorompók alatt is -, amelyek hiányát a teljesség látszata mögött vergődő ország sokáig leplezni volt kénytelen.
Kezünk alájátszik, de kezünkre is csap az idő.
Félig-meddig már kint vagyunk a trianoni görcsből - gondolhattuk, egyesek már el is hajították a lármafákat. Lábra állt, erőt fogott, legalább fogalmilag a „morális nemzet", jöhet a határok fölött összehajolt magyarság tejjes jogaiba való visszaállítása. Kettős állampolgárságot biztosító okos alkotmánnyal, autonómiát kikövetelő építkező kedvvel. Hogy az Országház a Nemzet Háza lehessen! Ahol nem fillérek, hanem egy nemzet jó-sorsát döntik el. Hogy ne kelljen panasszá válnia ismét a bőrünk alá szorult „kisebbségi sorsnak", hogy kimondhassuk a lehetetlent is, mert csak így lehet teljes - a maga erkölcsében - egy nemzet. Gondolhattuk.
Lám, még sincs így! Valakik újrafestik a sorompókat, valakik az öncsonkítás - az Öncson-ka-Magyarország - mellett voksolnak, valakik maguknak és családjuknak, haverjaiknak és sógoraiknak osztják ki az ülőhelyeket - parlamentben, szerkesztőségekben, óvodákban. Már az Isten házát is körülásták. Európában és idehaza. Az itthonná váló Anyaországban és a továbbra is otthonként utánunk tekintő szülőföldünkön egyaránt. Amiként azt Herder úr megfogalmazta volt!
Az Itthon-Otthon szerkesztője akár örülhetne is, hogy „kezére játszott az idő", hiszen a téma, a kisebbségi alkotók önkeresése Anyaországban és Európában, bizony „kilépett a PoLíSz oldalairól". De mert ideje jött újra a panaszlásnak, harangfélreverésnek, csak azt kívánhatja, hogy írótollunk, jaj, nehogy belefáradjon.
Bágyoni Szabó István Vissza