A verbális érintés

Előszó

Nap mint nap emberek fordulnak egymás felé, hozzánk; szólítanak nevünkön, vagy kiemelik személyiségünk egy-egy vonását; simogatnak a hívó szó melegével - vagy folyton megütnek a közöny, a gyűlölet, a hazug kedvesség nyelvi kifejezőivel. Mindennél rosszabb azonban, ha szó nélkül megyünk el egymás mellett.
A megszólítás elméletének nemcsak etikettje, hanem etikája is van. Minden tegezés, magázás, önözés, tetszikezés, jogos vagy fölösleges tiszteletadás vagy tiszteletmegvonás egy ingatag szabályrendszert hoz működésbe. Hadd alakítsam át - csavarintva egy csöppet rajta - az ismert imperatívuszt: Szólítsd meg társadat, s megmondom, ki vagy! De talán azt is, hogy milyen vagy.
Életünk végtelen kaland anyanyelvünk (vagy néhány idegen nyelv) gazdag rendszerének hol óvatos, tapogatódzó, hol pedig merész, lendületes használatában - vagy éppen elemző, mélyreásó feltárásában. Én ebben a tanulmányban ez utóbbira vállalkoztam. Célom az, hogy bemutassam és elemezzem azokat a nyelvi eszközöket, amelyek az ismert vagy a nem ismert beszédtárs, a szeretett barát vagy a nem kedvelt embertárs megszólítására, verbális megérintésére szolgálnak. Anyanyelvemet kívántam egy kis tanulmánnyal megszólítani, őt akartam vallatni: mire jó, mire képes az emberi kapcsolatok kialakításában és fenntartásában, merre is veszi az utat a jövőbe. A világ nyelveinek gazdag tárházából meríthettem volna viszonylag állandó állapotokat és fejlődési íveket bemutatva. Vissza