Fűkatedrálisok

Előszó

Annak a generációnak, amelynek művésszé éréséhez és életműve kiteljesedéséhez a XX. század adta a keretet, és amely generáció nagy reményekre jogosít még a XXI. században is, Nagy Gábor az egyik jelentős mestere. Festőnek tanult a Magyar Képzőművészeti Főiskolán, és pályájának indulása egy olyan szituációban történt, amikor az előző korszakok nagy mestereinek életműve már történelmi távlatokkal volt mérhető, így a pályára kerülők választhattak e hagyományok között, saját programjaik megfogalmazásával pedig a magyar képzőművészet újabb lehetőségeit alakíthatták ki.
A legkézenfekvőbb az volt, hogy mind az alapozásban, mind a távlatok meghatározásában a korszak legnagyobb hatású művészének, Kondor Bélának akkorra már felépült életművéből induljanak ki. Az ehhez az életműhöz való viszony alkalmas volt a tehetség megismerésére, a szakmai jártasság megítélésére és az egyéni gondolkodás felmérésére. Úgy nem lehetett dolgozni, ahogy Kondor Béla dolgozott, hiszen mindaz az új és az a többlet, amit ő a magyar képzőművészetben hozott, félreérthetetlenül egyedi, és az ő személyéhez kötődött. Azonban a szellemiség, az etikai attitűd, és a mesterség tisztelete következhetett a kondori életműből, és az ekkor indult nemzedék legjobbjai ehhez a tanulsághoz kötődtek.
Nagy Gábor pályája szakaszokra osztható, mert volt, amikor az expresszív figurativitás, majd az elvontabb fogalmazási mód, majd a detailok aprólékos kimunkálása, máskor a részletek új kontextusba emelése jellemezte festészetét. Volt viszont valami állandó vonása is, ami az egész pályáját folyamatosan meghatározta: az a mindenen átragyogó finomság és elegancia, amely a gondolatok kifejtésének igényességét jellemzi Nagy Gábor művészetében. Ő úgy tudott a részleteket megragadóan képi közléseket teremteni, hogy megtalálta a néző lelkét is, és szellemi igényessége munkálkodásának minden korszakában teljesen összhangban volt a szemet gyönyörködtető vizuális közléssel. Nagy Gábor festményei, grafikai lapjai és szobrai az emberről és az ember világáról szóló emblematikus jelek, de egyben szép képi üzenetek, amelyek részleteiben elmélyedni önmagában is gyönyörűséget adhat a nézőnek. Az a fajta teljesség van jelen Nagy Gábor művészetében, amely elég ritka, mert feleselő egységben van művészetében az intellektuális és az emocionális úton feldolgozható tartalom. Nem csak harsogó igazmondás, nem csak elandalító „képeskönyv" hát, hanem az embert jellemző többoldalúság az, ami Nagy Gábor műveit közel viszi az emberekhez. És így nemcsak a befogadásuk könnyítődik meg, hanem tanít, nevel, alakít és formál az ő üzenete, és az ezzel kapcsolatba kerülő ember, épp az emberi lényegét tekintve gazdagodik.
Azt, hogy mesterségbelileg mennyire felkészült Nagy Gábor, nem is érdemes taglalni, hiszen briliáns módon képes megfogalmazni mondandóját. Nem ismer műfaji határokat: festő, grafikus, szobrász. Sőt, bizonyos szellemi átjárás van a különféle műfajban született művei között, melyek hol kiegészítik egymást, hol feleselnek egymással. Vissza