Frunze élete

Előszó

Részlet:
"I. MOSZKVÁBAN, A KREML FALÁNÁL
Novemberi reggel, 1925. Moszkva utcáit és tereit sűrűn ellepte a hó. A váratlanul beköszöntött korai tél fagyos lehellete érzik a levegőben.
Még el sem oszlott a hajnali szürkület s máris mindenütt szokatlanul nagy az élénkség. Munkások és alkalmazottak tízével, százával, majd ezrével sietnek az üzemekbe, a gyárakba, a hivatalokba. Csoportokba folynak egybe s a külvárosokból a főváros központjába, a Vörös-térre áramlanak. Fejük fölött vérvörös, fekete szalaggal bevont zászlók lobognak a hideg őszi szélben. A sok gyászkeretes plakátról előtűnik a szomorú menet érzését és gondolatát kifejező felírás:
„Búcsúzunk Tőled, Frunze elvtárs! Emlékedet örökké megőrizzük!"
A Vörös-tér. Most van a gyászünnepély. A mauzóleum erkélyén felcsengenek a búcsúbeszédek fájdalommal és szeretettel teli szavai. A tömeg az elcsendesült térségen a legnagyobb figyelemmel hallgatja Sztálin elvtárs átható hangját:
„...Frunze elvtárs személyében korunk egyik legtisztább, legbecsületesebb, legbátrabb forradalmárát veszítettük el. A Párt Frunze elvtárs személyében elvesztette egyik leghívebb és legfegyelmezettebb vezetőjét. A szovjet hatalom Frunze elvtárs személyében elvesztette országunk és államunk egyik legmerészebb és legokosabb építőjét. A hadsereg Frunze elvtárs személyében elvesztette egyik legjobban szeretett és tisztelt alapítóját és vezetőjét...". Vissza