Zarathustra

Előszó

Részlet a műből:

"A mikor Zarathustra harmincz éves lett, elhagyta otthonát s otthona tavát és a hegységbe méne. Itt átengedte magát a lelkének és a magánynak és ezt tíz évig meg nem elégelte. De ekkor változás állott be lelkében s egy reggelen pirkadáskor fölkelt, a nap elé állott s így szólt hozzá:
Te nagy csillag, mi volna a te boldogságod, ha nem volnának azok, a kiknek világítasz?
Tíz éven át szálltál itt fel barlangomhoz: megelégelted volna fényedet és ezt az utat nélkülem, sasom és kígyóm nélkül.
De mi vártunk rád minden reggel, elvettük fölöslegedet és áldottunk érte. Ime, megelégeltem a bölcsességemet, mint a méh, mely tulon-tul sok mézet gyűjtött, kezet akarok, mely nyuljon utána.
szeretnék ajándékozni és osztogatni, míg az emberek közt a bölcsek ismét örülnének ostobaságuknak és a szegények gazdagságuknak. E végből a mélybe kell leszállnom: a hogy te cselekszel esténként, mikor a tenger alá merülsz s még az alvilágnak is fényt hozol, te dusgazdag csillagzat!
Alá kell merülnöm mint te alámerülsz, nyugodalmas szem, a ki az igen nagy boldogságot is irigység hiján tudod szemlélni. Áldd meg a kicsordulni akaró kelyhet, hogy aranyosan folyjon belőle a víz s mindenüvé elhordja gyönyöröd visszfényét.
Ime, ez a serleg ujra üresedni akar és Zarathustra ujra ember akar lenni!
- Így kezdődött Zarathustra leszállása." Vissza