Friedrich-Art/Titanic

Előszó

Ebben a darabban, amely a Titanic Társulat Iskola művészeti és filozófiai cseresorozatának jegyében áll, a legkézenfekvőbb szükségletek helyett távolabbakról van szó. Ahogy Werfel is írja: "A valóságot másolni nehéz, de kitalálni a valóságot - sokkal nehezebb." Ez középfokú melléknévi ragozás Werfelnél, de a leg-ekről (a felsőfoktól) mégsem tágítunk, és a múlt század végének két leg-jét, leglegebbjét, Wagnert és Nietzschét, hova is állítjuk? Nem pellengérre, hanem színpadra. Íme tehát két titán? És mit csinálnak? Elmélkednek. Szellemi szkander baráti kézfogásként, hogy eközben belecsöppenjenek saját világukba, sőt saját világunkba. Talán így: saját világunkon át saját világukba. Mindez a saját egyúttal sajátos is, furcsa és idegen annak, aki kívülről nézi. És ők a színpadon a sajátjukat, a wagneri teremtményeket és az ember Nietzsche által követelt megújulását is kívülről kénytelenek nézni - tehát idegen lesz nekik.
Maga a téma már régóta nem új a Titanicban (amúgy sem szabad összetéveszteni bennünket fiatalabb Titanicokkal.) A nyolcvanas években, akárcsak magát a Cseresorozatot, Sebeő Talán indította el ezt is a Titanicon belüli kalandos útjára: előbb egy tanulmány keretében, majd miután nálunk a duóban dolgozás mindenkor a legvidámabb gyötrődések egyik formája, kétszemélyes jelenetünkben (Az Egy meg a Kettő) meg is idéztük a szóban forgó, a képeken látható urak szellemét. Jöttek zenei elemzések, megzenésítések, performance-ok, sokfajta megközelítés. Vissza