Előszó
Dubarry grófnő:
A SZERZŐ ELŐSZAVA.
Ezt a kis regényt Henri Lenormand úr hagyatékában találtam.
Henri Lenormand osztályfőnökhelyettes volt a külügyminisztériumban - a vatikáni ügyek referense - és a Sorbonne-on előadásokat tartott a »Franciaország külpolitikája a Bourbonok alatt« tárgykörből.
Különös öreg ember volt.
A nőket kerülte. Állítólag ifjúkorában végzetes szerelemre gyulladt egy oly nő iránt, ki hozzá méltatlannak bizonyult. E nagy csalódása sem változtatott azonban érzelmein: végtelenül sajnálta, tisztelte és szerette a nőket. Üldözötteket, vértanukat, szenteket látott bennük, s gyakran hangoztatta, hogy rossz nők nincsenek, csak szerencsétlenek vannak.
Ezt talán azért ismételte oly sokszor, mert önmagával akarta elhitetni, hogy ifjúkorának egyetlen, hűtlen kedvese nem rossz volt, de szerencsétlen.
S ez az alapgondolat vezethette őt Dubarry asszony életének megírásában is.
Ebben a vázlatban a történelem szempontjából megtámadhatatlan hitelességű adatok alapján pergeti le előttünk a Pompadour marquise utódjának életéről készült filmet.
Leszámítva Chauveau-Lagarde szerepét: minden adat, levél, anekdota hiteles e kis könyvben, mely új portrét rajzol Dubarry grófnőről. Ez a portré nem hasonlít a gúny versek, röpiratok, hírlapi cikkek Dubarry-portréihez. De mi, a háború s a forradalmak korának gyerekei, tudjuk a legjobban, mennyit lehet adni a hírlapok mindig tendenciózus közleményeire.
Henri Lenormand úr, azt hisszük, azért választotta modellnek éppen Dubarry alakját, hogy megmutassa: a nők közül az, aki állítólag a legrosszabb volt, még mindig jobb, mint akárhány »derék« férfi.
Az olvasó fogja eldönteni: sikerült-e neki a bizonyítás.
Frédéric de la Mothe.
Vissza