Musa Dagh negyven napja I-II.

Előszó

Részlet az első könyvből:
Teskeré.

- Hogy kerülök én ide? Gábriel Bagradian mormolta maga elé ezeket a szavaikat, anélkül, hogy tudott volna róla. Nem is egy határozatlan kérdést akart velük kifejezni, hanem azt a bizonytalan, ünnepélyes csodálkozást, amely egész valójában eltöltötte. A mindent átragyogó márciusi vasárnap reggel okozhatta ezt, a sziriai tavasz, amely a Musa Dagh lejtőjét nagy tömegben borító óriási vörös kökörcsineket egészen Autochia hepehupás síkságáig terelte. Ez a nemes vér buzogott szerte az ugaron és elfojtotta a nagy nárciszok szerény fehérségét, melyeknek szintén most jött el az idejük. Úgy tűnt, mintha láthatatlan, aranyos remegés vonná be a hegyet. Ez tán a kebessijei kaptárak kirajzó méhnépe, vagy legátlátszóbb és legáthallatszóbb órája a Földközi tenger hullámverésének, amely a Musa Dagh meztelen hátát mélyen kivásta? A göröngyös út rombadőlt falak között vezetett felfelé. Közvetlenül ott, ahol rendetlen kőrakásként végződött, pásztorösvénnyé szűkült. Elérte a hegy alját. Gábriel Bagradian megfordult. Hatalmas termete, melyet bolyhos homespunból készült turistaruha fedett, csendben kinyujtózott. Nedves homlokáról egy kissé hátratolta a fezt. Szétálló szemei voltak. Valamivel világosabbak, de semmivel sem kisebbek, mint általában az örmény szemek.
Most látta Gábriel, hogy honnét indult: rikító falaival, lapos tetejével világított a ház a park eukalyptus fái között. Az istállók és a gazdasági épületek is sütkéreztek a vasárnap reggeli napon. Annak ellenére, hogy már több mint félórányi gyalogút feküdt közöttük, még mindig oly közelinek tűnt, mintha nyomon követte volna urát. Vissza

Fülszöveg

Az első világháború idején az oszmán-török birodalom nacionalista vezetői pusztulásra ítélték a keresztény örmény népet: deportálás ürügyén nemlétező rendeltetési helyre, a sivatagba, a semmibe űzték ki őket otthonukból. Hét kisázsiai falu ötezer főnyi népe a halálba vezető vándorút helyett a Ciprussal szemközti tengerparton emelkedő Musza Daghra, "Mózes hegyére" menekült, és többször visszaverve a kiképzett török katonaság ostromát, negyven napig tartotta magát, míg egy francia hadihajó fel nem vette s ki nem szabadította őket.
Ez az 1933-ban megjelent, mélységes humanizmussal áthatott, szép regénynek a történelmi magva.
A céltudatos helytállás, a gyűlöletes nacionalista népirtással való rendületlen szembeszegülés hőskölteménye ez a könyv, mely mesterien oldja meg az örmény nép tragikus sorsának ábrázolását anélkül, hogy egy pillanatra is ellenszenvet ébresztene a törökök iránt. Ellenkezőleg. Hangsúlyozza, milyen kevesen állnak a könyörtelen vezetők mögött, hogy éppen a mohamedán vallás képviselői irányítják a mentőakciókat, s török parasztok segítik a pusztulásra ítélt szerencsétleneket.
Eszmeisége időálló és mindenkor aktuális olvasmánnyá teszi ezt a regényt. Vissza