Frankfurti variációk

Előszó

Részlet: "Képzeljünk maguk elé egy embert, amint egy szélfútta udvaron ül, maga elé tartva újságját, mondjuk a Frankfurter Allgemeine Zeitungot. Látni fogjuk, hogyan mozgatja, lebegteti, dagasztja, tépi a papírt a szél. Vagy képzeljük maguk elé a legendás pillanatot, amikor Szt. Márton kardjával kettéhasítja köpenyét, hogy megossza azt egy koldussal. Látni fogjuk, hogyan omlik, csavarodik, hasad az anyag, mielőtt lendületesen hullik alá a térben.
Körösényi Tamás szobrai között nem látunk se olvasó embert, se Szt. Mártont, csupán a lebegő, sodródó, térben elforduló és gyengéden kettéhasadó sík felület van velünk. És mégis. A falakra függesztett és posztamensre támasztott formák róluk beszélnek hiányuk ellenére is, pontosabban éppen e hiány, által. E látszólag elvont, absztrakt alakzatok segítségével Körösényi Tamás olyan térbeli szituációkat, plasztikai történéseket és fordulatokat mutat meg, amelyek a mindennapi élet legegyszerűbb mozdulatai nyomán keletkeznek, és mindnyájunknak ismerősek, annyira, hogy nem is gondolunk rájuk. Különös viszony fűzi őt a természethez; ez a viszony csaknem láthatatlan és olykor titokzatosnak tűnhet, noha a figyelmes szemlélő a kompozíciók mélyén mindannyiszor felfedezheti a naturának azokat a forrásait, amelyekből Körösényi egész szobrászata táplálkozik.
Pályájának elején készült figurális szobrai első pillanatra azt látszottak állítani, hogy a természet, a valóság megragadható, utánozható és újra-teremthető; a megértés diadalát azonban kétségekkel és a felszín alatt megsejtett tartományok iránti kíváncsisággal ellenpontozta. A formákra borított lepel egy ismeretlen világ elé vont függönyt ideig-óráig. A nyolcvanas évek folyamán ez a függöny széthasadt, és mögötte Körösényi megismerhetett egy másik, nyersebb, pőrébb és szikárabb világot, a töredékek és részletek mozgásának, illeszkedésének és a térbe rajzolódó formák erejének törvényeit. A kiállítótermekben, lépcsőfordulókban, barokk szobasarkokban tapintatosan nyújtózkodó zöld formák egy ismeretlen rendeltetésű konstrukció-óriás titokzatos alkatrészeinek látszottak. Valójában azonban egy elhagyatott és elidegenedett természet elevenségének szelíd és nosztalgikus emlékképeit rögzítették. Azokat a pontokat keresték és jelölték meg, ahol a szobor újra visszakapcsolódhat egy organikus rendbe.
Az itt szereplő plasztikáknak anyaga árulja el először a köznapi realitás jelenlétét. A bennük felhasznált matéria ugyanis nem más, mint közönséges újságpapír, a Frankfurter Allgemeine Zeitung éppen kéznél lévő példányai. De az apró darabokra tépett, masszává gyúrt és ragasztóval fixált anyag szétroncsolja, megsemmisíti, értelmetlen törmelékké zúzza az újság jól ismert, megszokott képét: a gyűrt felület, a jelentésüket vesztett szövegmorzsák horzsolják a pillantást. Ugyanakkor azonban mégiscsak megőrzik ezt a képet: nemcsak méretükben, mely pontosan azonos a Frankfurter Allgemeine méretével, de a síkok térbe forduló lendületében, a bágyadtan lebegő vagy vitorlaként duzzadó lapok forma-alakzataiban, a kettészakadt oldalak esetlegességében is. Bizonyos értelemben a művek újságként viselkednek. A most bemutatott, fátyolos drámaiságú reliefek? szobrok? szerényen, és szinte önmagukat korlátozva lélegzenek sík és tér között, megannyi térrétegen át hullámzó mozgásukat valami rejtett mérték irányítja és fogja vissza. Körösényi szobrászatának karakterét jellemző mozzanat ez, mely itt különösen szerencsés módon párosul a felhasznált újság külső-belső tulajdonságaival. Ha eddig tudtuk is, hogy a Frankfurter Allgemeine Zeitung Európa mértékadó lapja, most azt is tapasztalhatjuk, hogy nemcsak újságírók és -olvasók, de olykor a plasztika számára is az lehet." Vissza