Frankfurti előadások

Fülszöveg

Részlet a könyvből:

A következő órákban néhány könyv, tárgy és tétel példáján megkísérlem a humánum esztétikájának a vizsgálatát - a lakásét, a szomszédságét és a hazáét, a pénzét és a szerelmét, a vallásét és az étkezését -; ezt úgy képzelem el, hogy esetenként egy-két könyvből megkísérlek olyan párbeszédalapokat kibontani, amelyeket az előadást követő szemináriumon önökkel együtt megvizsgálhatunk és bővíthetünk. Szeretnék elöljáróban néhány dolgot leszögezni: az irodalom helyzetét és a személyemet általában meghatározó, a folytatólagos párbeszédekben is érvényesnek tekintendő feltételeket. A személyemet tekintve csupán ennyit: ha írok, magam teszem, felszerelésem mindössze egy rakás papiros, egy doboz meghegyezett ceruza, egy írógép, mégsem éreztem magam soha egyednek, hanem mindig olyan embernek, aki kötve van. Kötve a korhoz és a kortársakhoz, ahhoz, amit egy nemzedék megélt, tapasztalt, látott és hallott, ami önéletrajzilag csak ritkán volt annyira jellemző, hogy megfogalmazható legyen; kötve vagyok egy olyan nemzedék nyugtalanságához és hontalanságához, amely hirtelen a nagyapa korúak közé sorolva leli magát, holott máig sem - hogy is mondjam - érett meg. Mit kezdjen a világ efféle nagyapákkal - pszichiátriai klinikákba dugja őket, vagy küldje krematóriumba? Gyilkos szándékot lát villanni az ember a rávetett pillantásokban: bár halál volna meg, vagy végeztek volna veled. Túl sok peckes és pimasz gyilkos futkos szabadon ebben az országban, sok, akire soha rá nem lehet bizonyítani, hogy gyilkolt. Bán, bánat, töredelem, belátás mind nem lett társadalmi fogalommá, végképp nem politikaivá. Ez a háttér; előtte pedig kialakult valami, amit ma már - húsz év elteltével némileg távlatból nézve - háború utáni német irodalomnak nevezhetünk. Kötve vagyok tehát a korhoz és a kortársakhoz, ám szövetséges nem kötődik hozzám - magánbarátság, persze, számít, olvasótábor is, de szövetséges köteléket nem pótol: annak, aki publikál, csak a szövetségese, aki ugyanolyan publikus, mint ő maga. A sebezhetőség helyzete ez - ebben leledztek mindazok szintén, akik itt előttem szóltak, és akik majd utánam szólnak még. Tisztázandó ez, hadd legyen, habár csak megközelítőleg is, világos, milyen helyzetben áll itt minden szerző. Aki természetesen nemcsak sebezhető, hiszen alkalmilag maga is sebez, csakhogy egyetlen nyílra, amely netalán célba talált, egyetlen kőre, amely netalán súrolta Góliát homlokát, száz sörétes flinta válaszol sokszorosan, s tudvalevő, hogy söréttel minden lövés találat, s kiderül, hogy egyetlennek sincs senki, senkinek sincs egyetlen szövetségese sem. Mint látják, úgy beszélek, s végképp nem is tudok másképp, mint egyed, ám nem szubjektíven, ami azt jelenti, hogy kötve ugyan, de nem megkötözve. Hasson ez bár túl bonyolultnak: egyszerűbben igazán nem lehet kifejezni. Mint kötődött ember beszélek: ez a megszorítás nem szerénységet takar, hanem gőgöt, mert én nem hiszek a tökéletes kötetlenségben. Vannak természetesen klikkek, csoportok, bandák, körök, kávézgatók - de miért oly nehéz elképzelni, hogy az embernek úgy is lehetnek szövetségesei, hogy nem képvisel érdeket, és viszontszolgáltatást se vár? Az érdek angolul "interst", és "interests" kamatokat is jelent: ez mélyebbre világít a dologba. Bárhol lépjen be az irodalom egy közösségbe, vagy tévedjen bele akaratlanul, érdekek tárgyává válik, még ha sértett, esetleg éppenséggel csak látszólag sértett érdekek tárgyává. Vissza