Franczia elbeszélők tára III./Szeszély/Az ajtó tárva vagy zárva legyen/Az eszményi férj/Bohém-élet

Előszó

Részlet az első műből

"18**-ban - mentsenek fel attól, hogy pontosan határozzam meg az időt, ezek az átkozott számok nagyon vénítenek - Montpellier-ben a katonai kórháznál voltam alkalmazva. Háború idején volt s a tábori kórház sebesültjeit seregestűl szállították hozzánk, pedig nem állt rendelkezésünkre, sem elég hely, sem elég orvosi szolgálat. Szorultságunkban kénytelenek voltunk a Város orvostan-hallgatói közül fogadni el kisegítőket. A Val-de Grace-tól ajánlottak nehányat. Az ujonjöttek közt egy Barnard nevű fiatal embert vettem észre. Húsz éves lehetett, bár tizenhétnek sem mondták volna önök, olyan tejfeles, rózsás arcza volt. A sebészet angyala, két szóval mondva: csak szárnyai hiányzottak.
Az én szolgálatomba osztották be s én kissé neheztelve kérdeztem meg főnökömtől, hogy talán tréfát űznek velem. Hatvan beteget gyógyítottam akkor s négy-öt műtétet kellett véghez vinnem naponkint; erős férfiúra s nem fekete frakkos apáczára lett volna szüksége. Főnököm azt felete, hogy tegyek vele kísérletet s aztán adjak be előterjesztést, ha szükség lesz rá. Három nappal később meglehetős zavarban köszöntem meg neki a figyelmet, melylyel irántam volt: az ujonjött bámulatra méltó ügyességet tanusított a sebek bekötésénél s oly gyakorlottan bánt el a kötelékekkel, mintha évekig ez lett volna a mestersége. Mindjárt mikor először segédkezett egy műtétnél, észre vettem, hogy kis kezei legkevésbbé sem remegtek s bár álla szakáltalan volt, vas marka lehetett. Be kellett látnom: úgy viselte magát, mintha őt lett volna a mester és én a tanítvány." Vissza