A tűzfolyam/A könyörületes csók

Előszó

Részlet:
I.
Trasis Dánel ablakából látta, mennyire benőtte a gaz a sétautakat. Rajta kívül nem volt más vendég a másodrendű szállodában. A zöldelő hegyoldalakról virágzó gesztenyeerdők nehéz illata áradt. Rohanó nyáj izzadságszagú port vert fel az úton. Daniel hallotta, hogy a szálloda omnibusza ablakcsörgés, fékcsikorgás és csengetés nagy zsivaja közepette hajt a állomás felé: <<Ha üresen jön vissza, itt maradok ; de ha utasokat hoz, visszamegyek Párizsba>>. Így akarta a fiatalember meggyőzni magát róla, hogy nem fél az egyedülléttől. Váratlanul kövér cseppekben megeredt az eső, csakpodta a faleveleket. Később megszűnt a zuhogás. A madárcsiripelés ismét élessé vált. Trasis Daniel sohasem volt ilyen egyedül. Behúnyta szemeit, maga elé idézte az alkonyatba hajló párizsi délutánnak színét, illatát, Ezek a nyárelejei esők felüdítik az Henri-Martin Avenue lombjait s a fatörzseket és kövezetet fénylő feketére festik. Emlékezett rá, hogy a mult évben ilyenkor annyira szenvedett kedvesének, Thérése Herlant-nak multja miatt, hogy Raymond Courrége kénytelen volt naponta elvinni Hispano-ján hogy megszabadítja kínjaitól. Éjszaka, álarcos banditákhoz hasonlóan száguldoztak a néptelen utcákon. A Hispano mellett elsuhant a kihalt, hűvös Párizs. Röpültek: milyen kicsi lett így ez a nagyváros! Milyen közel van agy a Concorde a Point-du-Jour-hoz! Megálltak a bároknál, korhelylevest ettek a vásárcsarnok környékén. Ma, amikor Thérése Herlant elől egészen a Pyreneusok egyik völgyébe menekült, nem féltékeny már, kiábrándult és semmitől sem fél jobban, mint az ilyen makacs elöregedett asszony zaklatásától. Thérése lehetetlen ürügyek alatt Blois-ban hagyta férjét, gyermekeit, váratlanul megérkezett, nem is csengetett, mert tudta, hogy számára Daniel soha sincs otthon, hanem az utcai fasor egyik fája mögül leste őt. >> Pipogya ember vagy, - mondta Raymond Courrége - jól el kellene verni. Velem ugyan nem huzalkodék így!>> Daniel okosabbnak tartotta a menekülést. Vissza