Franciaországi változatok/Mint a darvak

Előszó

Részlet a könyvből:
A Vámos

A Vámos mestersége a gyanakvás, természetesnek veszem tehát, hogy gyanakodva fogadja már udvarias, üdvözlő fejbiccentésemet is, amint két bőröndömet elébe csúsztatom a bádoggal borított széles és végtelenül hosszú lócán, amely elválaszt bennünket s amely egyben két országot - két világot is - elválaszt egymástól. Nem közönséges lóca ez. Ez a lóca egy darabka tapintható és térddel érinthető része azoknak a szaggatott, morsejel-szerű vonalaknak, amelyek a térképeken a népek és államok határát mutatják. Teljes mértékben felfogom rejtelmességét is, jelentőségét is. Fejbiccentésem elfogódott. A Vámosra - megérzem - ez nincs jó hatással. Vöröses, hosszúkás képű férfi s üzemben van testestől-lelkestől. Nem mosolyomat nézi, hanem arcomat; gondosan összehasonlítja útlevelemben levő arcmásommal, amelyet kezében tart. Igyekszem élettelen arcmásomhoz hasonlítani s ezért a mosolyt - mint egy felesleges ruhadarabot - leejtem arcomról. "Semmi bejelenteni való?" kérdi a Vámos. Rámnyitja szalmaszín pilláit és fölmér magának. Orra - mert e pillanat alatt én is fölmérem őt magamnak - egy kicsit félrecsapott orr, vagyis nem tekintetének egyenesében áll, hanem jobbra, a bőröndök felé. Amitől az a bolondos gondolatom támad, hogy ez az orr nem is az anyaméhben, vagy a világrajövetel viharos Charibdiszei között ferdült el, hanem itt, a mesterség gyakorlása, az állandó szimatolás közben... Vissza

Fülszöveg

"Vigyázó szemetek Párisra vessétek" - írta Bacsányi másfél évszázaddal ezelőtt A franciaországi változásokra. Páris azóta a magyar írók második hazájává, vagy legalább is vágyakozásaik középpontjává fejlődött. S nemcsak művészi megújulásért mentek Párisba, hanem erkölcsi megújulásért is; nemcsak a szépség és kifejezés változásait keresték, hanem az örök és mindíg változó társadalmi igazságot is: a nagy francia forradalom hagyományait. Senkire sem illik ez jobban, mint Illyés Gyulára. Különös véletlen s talán nem is véletlen, hogy éppen nagy regénye, a Hunok Párisban megjelenése után látta viszont, annyi idő elmúltán Párist. A regényben ifjúkori nagy élményét mesélte el, új könyvében számot ad Páris változásáról s természetesen közvetve a magáéról is. Az újra megtalált szerelem hevével, de egyúttal az érett férfi éles szemével, tárgyilagos szenvedélyével vall az új Párisról. S nemcsak a társadalom és az élet megváltozott képét villantja elénk, hanem, egész közelről és izgalmasan, a francia irodalom vezéralakjait, a Hunok Párisban szürrealista és dadaista forradalmárait, akik azóta az ellenállás és a megújhódott francia szellem klasszikusai, Illyés, miközben Párist nézi, sohasem feledkezik meg Ozoráról. Illyés csodálatos prózájának kevés olyan remeklését ismerjük, mint a könyv kezdetét és befejezését: az országhatárokon álló s a népeket elválasztó Vámos alakját. Vissza