Főváros

Előszó

1929 ŐSZÉN, a Főváros megjelenésekor Cézár Petrescu már befutott író, birtokosa kora egyik legjelentősebb irodalmi kitüntetésének, az Akadémiai Díjnak. Szerzője a román széppróza eladdig legnagyobb lélegzetű regényének, a Sötét évek-nek (Intunecare, 1927-28), amely realista krónikája az 1916-25-ös korszaknak, középpontjában az első világháborúval. Írója az Általános paradicsom (Paradisul general, 1929) című regénynek, továbbá hat novelláskötet van már a háta mögött: Egy szabadparaszt levelei (Scrisorile unui razes, 1912); A nyárfás út (Drumul cu plopi, 1924); Az álom embere (Omul din vis, 1925); Nyári füzet (Carnet de vara, 1927); Az ember, aki meglelte árnyékát (Omul care si-a gasit umbra, 1928); Aranka, a tavak tündére (Aranca, stima lacurilor, 1929). Ezek közül az első az említett díjat hozta számára, az utolsó pedig a Főváros megjelenésekor még ott látható a könyvüzletek kirakatában. (Ezzel egyidőben Párizsban kétnyelvű kiadásban jelenik meg.)
Az ekkor 37 éves író minden új könyvében annyira más és más, hogy a kritikusok jobbnak látják nem megnevezni stílusbeli hovatartozását. Az induló kötet Sadoveanu-ízű, de egy sajátos szomorúság csábító bélyegével mégis külön egyéniséget mutat. A második könyvben ez a sadoveanizmus nem tűnik el, ám a szomorúság súlyosodik, igazi "szociálpesszimizmussá" mélyül, annyi különbség van csupán, hogy ami ott rusztikus környezetben játszódik le, az itt városi keretű. A kezdeti "semanatorizmus"-t, amelynek jegyében az író indul, ezekben a kötetekben keményen meghazudtolja: egy képzelt hős (azonos az íróval, ahogy a két könyv előszavából is kiderül) iszonyodva fedezi föl, hogy sem városon, sem falun nem lelheti meg társadalmi bajoktól sebzett lelke csöndességét, hiszen mindenütt az emberi nem, az élet egészének lassú felbomlásával találkozik. Nem nehéz ebből kiérteni az elégedetlenség írói magatartását, amely fokozatosan társadalombírálattá növi ki magát, és dühös elítélője lesz az egykorú rendszernek. Vissza