I. Napoleon életrajza II.

Előszó

Részlet a könyvből:

Az 1802. esztendő általános békéje szerencsét és tekintélyt szerzett Francziaországnak. Számtalan idegen - nagy részök angol - zarándokolt el Parisba, hogy a forradalom révén elhíresedett helyeket meglátogassa és meglássa azt a nagy embert, a ki a viharozó habokat le tudta csendesíteni. Úgy látszott, hogy a világ közepe a Szajna mellé tolódott, a hol immár munkával és társas vigassággal tarkított élet kezdett lüktetni. Ez azonban nem volt már az a vad mámor, a mely a directorium első időit elfogta, a mikor az átélt borzalmak után fellélegezve, de még eltelve nyugtalanító bizonytalansággal mindenki csak a másnapot leste; mértékletes, nyugalmas élvezés uralkodott most-; a tisztességtelen hasznot hajhászó és vakmerő játékok helyébe rendes munkásság és tisztes kenyérkereset lépett. A mérsékelt polgári elem, a melyet Napoleon ama Vendémiaire napján oly irgalmatlanul lekartácsoltatott, mert álmait, mondása szerint, még egyre gyötörték azok a borzalmas látomások, ez a nyugodt elem Bonaparte uralma alatt most biztosabbnak érezte helyzetét, mint valaha, s a jakobinus-pártiak igazságtalan deportatiója nyomán - Napoleonnak pedig éppen ez volt a szándéka - az a meggyőződés kapott erőre, hogy az az ember, a ki Brumaire óta a kormány rúdjánál áll, mi közösséget sem tart már fenn a conventio 1795-iki tábornokával. Vissza