FotoVideo 2007. április-május

Előszó

Az örök dilemma. Melyik a fontosabb: a fotós, vagy a kamera? Micsoda abszurd, hiszen mindannyian tudjuk, hogy sem az előbbi sem, az utóbbi nem létezne a másik nélkül. Minden hasonlat sántít, ez meg talán különösen. Szem és fültanúja voltam a 25-ik Sajtófotó kiállítás megnyitójának, ahol többnyire a fiatal magyar fotóriporter generáció legjobb munkáit, az elmúlt esztendő termését láthatta a közönség. Jobbnál jobb fotók. Az élet, a hazai belpolitika, a „magyar ugar" tragikus szimbólumát felváltó „magyar utca" időben és mondanivalóban is modern témát szolgáltatott a sajtónak. Kis magyar groteszk. A mai tudósítások technikai és szakmai értelemben is jócskán különböznek Róbert Capa filmre exponált haditudósításaitól. Napjaink, digitális csodáival készült sorozatképei már más felkészülést és gondolkodásmódot várnak el a XXI. század fotóriporterétől. Micsoda különbség!
Kepes András megnyitójának alapgondolata -többek között- ezt a problémát feszegette. Olyan korban élünk, amikor a technika kényelmessé és magabiztossá teszi az embert, amikor az egyre jobb fényképezőgépek minden fotográfiai problémát kiküszöbölnek, és már-már elhitetik velünk, hogy művészek vagyunk, mert nem tudunk hibázni. Nagy tanulság ez, és elgondolkoztató. Pedig a képek nagyon fontosak. Fontosak nekünk, akik nézzük őket, és még fontosabbak talán azoknak, akik készítik őket. Mert a profi fotós a képeivel kifejez valamit, tudósít, történelmet ír és mind ezt felsőfokon. Ez ennek a kiállításnak a fő tanulsága. Persze fotózni kell, még akkor is, ha csak kedvtelésből teszi az ember. A zsenit senki sem fedezheti fel magában, erre külső jelek a hivatottak és ahhoz, hogy valaki tudjon látni, és ne csak nézni, ahhoz ritka esetben születni, de többnyire tanulni kell, méghozzá sokat, nagyon sokat. A technika fontos, hiszen megsokszorozza a lehetőségeket. Ugyan akkor a tanulás, a tapasztalat hiánya semmissé tehet mindent, amiről azt hisszük, hogy mesteri, ha nem tudjuk megtölteni megfelelő tartalommal. A világhírű nagy magyar fotográfus elődök rendelkeztek valamivel, aminek a megfejtése minden generáció számára külön feladatot jelent. A fotós pedig, megszállott fajta. Ha kell, egymást félretolva, megelőzve, lenyomva, mindenre képes egy jó felvételért. Kezében ott van a kamera, benne a memóriakártya és már eszébe sem jut, vajon hány kocka van még benne, éles vagy nem éles, - mert az automatika mindent megold - csak a képre koncentrál, egymás után exponál, és csak utólag szelektál. Micsoda kényelem. Fotós és fényképezőgép. Összetartoznak, mint a tyúk meg a tojás. Hogy melyik volt előbb, nem számít. A lényeg az, hogy egyiknek sincs értelme a másik nélkül, mert ha valamelyik a kettő közül nincs, vége a dalnak. Megszűnik a kontinuitás, megáll az élet. Örök dilemma. Hogy is van ez? Vissza