Foto Homo Sapiens

Előszó

Részlet a tartalomból:
"Kevés olyan mesterséget, alkotó tevékenységet ismerünk hazánkban, amelyet ötvennél több különféle, ám rokon értelmű szóval határoz meg a magyar nyelv. Természetesen nem egy időben, hanem az elmúlt 164 év alatt keletkeztek ezek a szavak és szóösszetételek. Azóta, hogy a fényképezés technikája és technológiája az emberiség közkincsévé vált.
Mint a fotótörténeti szakirodalomból tudhatjuk, a fényképezés feltalálásának első hírét 1839. január 6-án a Párizsban megjelenő Gazette de Francé című újság adta hírül. Itthon a Hasznos Mulatságok című pesti újság írt elsőként Daguerre találmányáról 1839. február 2-án. Azóta a fényképezőgépet kézben tartókat, a fotografáló embereket sokféleképpen nevezték, pontosan meghatározva viszonyukat a fényképezéshez. Vagyis azt, hogy egzisztenciájuktól függetlenül mutattak érdeklődést a világ megismerésének és ábrázolásának e merőben új módszere iránt, vagy ebből kívántak megélni, s ezért a fotográfiának valamely területét elsajátítva ez lett kenyérkereső foglalkozásuk.
A feltalálóról elnevezve, kezdetben dagerrotipistának, dagerrotipörnek nevezték mindazokat, akik a Nap sugarait igyekeztek „csapdába csalni", azaz marandó képet alkotni segítségükkel a fényérzékennyé tett ezüstözött rézlemezen. Nagy Ignác egyenesen halhatlanítóként emlékezett meg egy dagerrotip műterem tulajdonosáról 1845-ben. Aztán az első vizitkártyák, kabinetfotók divatba jöttével a képek verzóján (hátoldalán) már így határozták meg önmagukat az élethű fény-képeket alkotók: árny- és fényfestész, fényfestő, fényirdász, láttanár, arcképész, fényarcképész, fénygépész. Később pedig a különleges rangot adó császári és királyi udvari fényképész meghatározás szerepelt számos portré hátoldalán. A gyorsfényképész azt jelentette, hogy a „levétel" után néhány perc múlva elkészült a hazavihető másolat is.
Székely Bertalan fényképelőnek titulálta festőművész kortársait, akik közül sokan átpártoltak rövidebb hosszabb időre a klasszikus festészettől a modernebb, olcsóbb, gyorsabb és élethűbb portrékészítéshez, azaz a fényképezéshez. Bardócz Lajos, majd Arany János is már fényképírókról emlékezett meg egy-egy írásában. Az 1885-ös Országos Általános Kiállításról írva Szmrecsányi Miklós említi a kóbor fotográfusokat, azaz vándorfényképészeket, vagy utazófényképészeket, akik alkalmi műtermekben, vagy éppen a piactéren fogadták a megrendelőket. És készítettek róluk rövid idő alatt, olcsón megszámított fényképeket.
1903-ban, a Fényképészeti Szemlében látott napvilágot Kohlman Artúr írása, A Budapesti Photo Club kiállításáról, ahol a kiállítókat mfivész fotográfusnak, illetve kodak-knipszernek nevezi. Ez utóbbi a Kodak fényképezőgépek használóira vonatkozott, akik kevésbé tudatosan és igényesen örökítették meg a kiválasztott témát. Faragó Géza kodakolókról írt a Művészi fényképezés 1912-es évkönyvében. Dr. Kelen Béla tollából jelent meg 1905-ben egy cikk a Magyar Iparművészetben, ahol a fényképezőgép tulajdonosokat, mint fénykép-masinacsettegetőket örökíti meg. Ez az elnevezés inkább azokra utal(hat), akiknek nem foglalkozása, hanem inkább hobbija volt a fényképezés..." Vissza