Fotó 1975. október

Előszó

Köszönet

A fotográfia megtanít látni, magas fokon művészileg megismerni a való világot és végső soron esztétikai minőségben ábrázolni azt. Szocialista művelődéspolitikánk nagy gondot fordít rá és intézményesen is elősegíti a látáskultúra fejlődését, kiteljesedését. Ennek szolgálatában állnak a fővárosban és a vidéki kulturális központokban évről évre megrendezett fotóművészeti kiállítások.
Jelentőségüket a közművelődésben éppen az bizonyítja, hogy rendszeresen ismétlődnek, visszatérnek, szervesen beletartoznak városaink kulturális életébe, hagyományossá válnak. Gondoljunk csak néhány kiragadott jó példára: Gyulán immár tizedik éve rendezik meg a rangos meghívásos Székely Aladár fotóművészeti tárlatot. Békéscsabán a Kulich Gyula premfotó kiállításokat. Szekszárdon a Szüret elnevezésű országos jellegű pályázatos vetélkedőket, Nagykanizsán az Életünk jelölésű kiállításokat, azután a Szegedi Szalonokat, Budapesten a Fotóklub magas szintű, országos méretű rangadó kiállításait, nem is szólva a SZOT égisze alatt folyamatosan visszatérő szakszervezeti fotórendezvényekről.
Rengeteg szervező-előkészítő munka, szívós rendezői igyekezet, öntetlen fáradozás, jelentős anyagi áldozat rejtőzik minden egyes kiállítás adminisztrálásában. Ám sose kérdezzük, ki csinálja mindezt, kik mozognak szerényen a háttérben: tanácsi emberek, lelkes társadalmi aktívák, a helyi kulturális ügyosztályok beosztottjai, szakszervezeti funkcionáriusok... A sajtóbeszámolókban az ő nevük nem szerepel, ismeretlen katonák ők a közművelődés széles frontjain, névtelen organizátorok, akikre sose sugárzik rá a közvélemény elismerése, pedig becsülettel rászolgálták, részesei a sikereknek.
Most a kiállítási évad csúcspontján köszönetet mondunk mindazoknak a névtelen mecénásoknak, ismeretlen szervezőknek, ügyintézőknek - bármi legyen a beosztásuk -, akik megértésükkel, áldozatos közreműködésükkel, szakértelmükkel lehetővé tették fotókiállításaink színvonalas megrendezését. Vissza