Forró mezők

Előszó

Részlet a könyvből:

Perzselt a meleg. Még alkonyatkor is. Semmi levegő.

A piac olyan volt, mint egy sivatag, a gömbakácok levelei össze voltak zsugorodva s porral fedve. Minden proba volt temetve, az út, a háztetők, az ablakok, az emberek, minden poros volt, még az ég is.

A Hungária-hotel nyitott ablakaival tüdővészesen lihegve nézett le a piacra. Előtte az ország legrosszabb Kossuth-szobra, vastagon, rövid lábakon s portól szürke mentéjében úgy áll, mint a polgármester hajdúja, aki dobolni akar, de előbb még felemeli a kezét, hogy letörölje a homlokáról az izzadtságot.
A teraszon a márványasztalok vastag porréteggel voltak letakarva s a por egyre szitált, a vastag zsíros levegő forrón jött s hozta a lágy port.

Két fiatalúr ült a sarokasztalnál, a muskátlikorlát alatt. Csillogó friss víz mozgott előttük. A pincér ebben a percben tette le; csak ez csillogott e pillanatban ebben az egész világban s még mozgott a felszíne a szürke nikeltálcán, a vastagfalú pohárban. A pincér betegen fújt a levegőbe, megtörülte homlokát s visszament, be a kasszához, ahol néhány öreg kigombolt ingnyakkal, izzadva beszélte meg a Krajzler sikkasztásának legújabb híreit. Vajjon kijutott-e Amerikába?
Most a hotel előtt fess falusi bricska állott meg.
Az egyik fiatalember meglökte a másikat:
- Pista!... - és óvatosan intett oda: - Nézd! Laci!...
Ez is látta, ki van a kocsin, sőt mereven nézte, mint a vadász a hirtelen feltűnt vadat. De óvatosan, lesből. Vissza