Előszó
Ennek a könyvnek a fő célja az, hogy a fegyvertörténet egyik kimagasló jelentőségű korszakát, a korai iszlám (VII-XI. századi) kardművességet világítsa meg alaposabban kortárs vagy majdnem kortárs források segítségével. A korszak és a helyszín túlzás nélkül mondható fegyvertörténeti fordulópontnak: kezdetén a Levante és Európa lényegében egységes kardtípusokat használt, ám igen hamar megjelentek és elterjedtek a damaszkozott acélpengék, s a koraiszlám kort végül a szablyák gyors karrierje zárja (melyeket egyébként Európa ettől függetlenül, a muszlim világnál valamivel korábban megismert északabbra). A XII. században a Levante területén már a teljesen kifejlett, jellegzetes „szaracén" fegyverzet áll előttünk. E néhány század alatt tehát fontos technikai változások zajlottak le (nagyrészt nem új felfedezések, hanem indiai technikák átvétele történt, de éppen szövegeink egyes részei árulják el, hogy új felismerések csöndben és üzleti okokból titokban a Kalifátus területén is születtek). Tárgyi emlékeink azonban alig-alig vannak erről: a korszakból fennmaradt közel-keleti fegyvereket egy kis túlzással a két kezünkön megszámlálhatjuk. Felmérhetetlen tehát az írásos források jelentősége még akkor is, ha ezek egy része csak egy-két szavas utalásokat tartalmaz.
A szó szoros értelmében egykorú, összefüggő arab forrásunk voltaképpen csak kettő van, azonban valamivel későbbi, XII-XIV. századi íróktól is idézek egy-egy részletet, mivel ezek is tartalmaznak régebbi szerzőktől kompilált, némelykor máshonnan ismeretlen adatokat. Azt is meg kell említeni, hogy egy kivétellel, és ez Abu Ishaq al-Kindi jelenlegi formájában elég rövid traktátusa A kardokról és fajtáikról, az arab szerzők nem kifejezetten a kardművességről, hanem általában a fémiparról írnak, s az itt lefordított részletek a vasművesség egészét tárgyalják, némelykor csak egy-két mondatot szentelve a kardoknak.
Az 1. évezred iszlám vasművességére vonatkozó legfontosabb forrásunk egyfelől Kindi, másfelől egy a korszak legvégén született mű, Abu r-Rayhan al-Biruni enciklopédikus igényű munkája, Az ékkövek ismeretéről egybegyűjtött sok tudás könyve. Komoly kétely egyik munkának a tartalmi hitelességével kapcsolatban sem merült fel, általában a két szerzőt párhuzamosan idézik. Kindit megbízhatónak lehet tekinteni már csak kortárs volta miatt is (ezt a művét al-Mu'tasim kalifa megrendelésére írta, tehát 833-41 közt). A kézirat kiadója, 'Abdurrahmán Zaki szinte már elragadtatott szavakkal illeti: „Különleges hozzáértésről tanúskodik ez a tanulmány az iszlám kardokat, készítésüket és fajtáikat illetőleg; nem maradt fenn hozzá hasonló, amit muszlim tudósok írtak". Biruni szintén még abban az időben írt, amikor a korai iszlám tárgyi gazdagsága nem homályosodhatott el, a XI. sz. második harmadában. A vasművességre ez mindenképpen igaz, még ha ebben a korban az ezüstművesség már hanyatlóban volt is és a sárgaréz-megmunkálás fellendülőben. A két mű egyenértékű forrásnak tekintése azonban problematikus, mert (mint a következő részben látni fogjuk) jelentős tartalmi különbségek vannak köztük.
A kérdés tehát úgy merül fel, vaskohászati szakszerűség szempontjából melyik mű lehet előnyben.
Vissza