Előszó
Részlet:
,,Gál Farkas
Négy vers
Ez a hazám
Nem mondom én, hogy máshol nem tudnék élni,
csak ezen a tájon,
ahol minden emlékműben a történelem föltartott
mutatóujját látom.
Nem mondom, hogy máshol nem élnék jobban,
könnyebben, szebben,
mint itt, ahol Dózsa eltemetett seregének
kaszája villog a szelekben, arcomat belülről világítják meg a kastélytüzek,
emberhússzagú máglyák.
Ismerem ezt a népet, értem szomjas álmait, értem
sok susogó babonáját.
Szenvedtem kínjait, hiszen Mohács, Segesvár
engem is beledobott a tömegsírba,
Orgoványon szaggatták húsom, az ikrás homok
az én vérem is itta.
Még most is vérillatosak az erdők, recsegő
ágak ropognak, mint a csontok,
mert itt az öröm pillanata is csapdába lépett,
fekete fátylat hordott.
Itt nem lehetett áruló, aki érzett. Aranypénzekért
magát az el sohasem adta -
bujdosott: békalencsén, madártojáson élt,
záporával az ég megitatta..."
Vissza