Előszó
Részlet a könyvből:
Igyekszem megfigyelni az embereket legszokottabb foglalatosságaik közben: hátha másokban sikerülne felfedezni azt a biztonságot, amely a magam cselekvéseiben soha sincs meg - és amelyet csak az az érzés adhat meg, ha tisztában vagyunk azzal, mit miért teszünk.
Eleinte csakugyan úgy tetszik, mintha soknál meg volna ez a biztonság, tévedésbe ejt az a mód, ahogy egymásra néznek, ahogy köszöngetnek, ahogy dolguk vagy szeszélyük után lótnak-futnak. De aztán, ha éber és figyelmes szemem belemélyed a szemükbe, egyszerre meghökkennek. Sőt egyik-másikat úgy megzavarja valami ideges bizonytalanság, hogy ha még tovább fürkészném, szidalmakba törne ki, vagy rám támadna. Ej, ej, csak nyugalom uraim! Elég nekem, ha azt tudom, hogy önök előtt sem áll világosan és biztosan még az a kevéske sem, amit életük megszokott körülményei óráról-órára eléjük szabnak. Minden dologban ott lappang valami, ami nem érzékelhető. Önök ezt nem látják vagy nem akarják meglátni. De ha ez egy magamfajta semmittevő szemében csillan fel, aki figyeli önöket, úgy-e, hogy mindjárt bizonytalanok, zavartak, vagy indulatosak lesznek?
Én is ismerem az élet külső, akarom mondani mechanikus szerkezetét, mely pihenés nélkül zúg, robog, zakatol. Ma el kell végezni ezt, azt, amazt; órával a kezünkben szaladni, hogy el ne késsünk. - Ó, köszönöm kedves barátom, de nem érek rá. - Á, csakugyan1 Boldog ember! De sietnem kell...
Vissza 
Folytatás Microsoft-tal