Előszó
A ritkán megélt, rendkívüli alkalmak különös erővel szorítanak bennünket arra, hogy a rendhagyó helyzetben tisztünket, szerepünket valamiféle rendhez igazodva, méltósággal teljesítsük. Mesterünk,...
Tovább
Előszó
A ritkán megélt, rendkívüli alkalmak különös erővel szorítanak bennünket arra, hogy a rendhagyó helyzetben tisztünket, szerepünket valamiféle rendhez igazodva, méltósággal teljesítsük. Mesterünk, istápoló tanárunk, tudós kollégánk és barátunk, Makk Ferenc Professzor Úr hetvenedik születésnapja kétségkívül ilyen rendkívüli alkalom számunkra. Egyszerre szeretnénk megbecsülésünket, tiszteletünket, elismerésünket és köszönetünket illő és méltó formában kifejezni, de valljuk meg őszintén, a mikéntet illetően kissé zavarban vagyunk. Ódzkodunk attól - és igyekszünk is elkerülni -, hogy mondandónk az efféle helyzetekben óhatatlanul előkerülő, ismétlődő és olykor bizony kissé közhelyes ízű gondolatokban merüljön ki. Vitathatatlan ugyan, hogy helye van ilyenkor visszatekintő látószögből múltat idézni, pályát felrajzolni, elismerésekre hivatkozni, illetve sikerekre és eredményekre utalva méltatni az ünnepeltet, most azonban aligha lenne ildomos részünkről, ha kitüntető szerepünkben megelégednénk azzal, hogy a köszöntésnek mindössze eme hagyományos kellékeivel éljünk. Tíz évvel ezelőtt ugyanis Makk Professzor Úr hatvanadik születésnapja alkalmából „Magyaroknak eleiről' címmel - Piti Ferenc és Szabados György szerkesztői munkájának hála - megjelent egy tartalmát és küllemét tekintve is impozáns kötet, amely a ünnepi köszöntőkötetek műfajában létező összes konvencionális kívánalomnak kifogástalanul eleget tett, így tehát a tíz év elteltével készült kötetek egymás mellé tétele elsősorban szembetűnő és zavarba ejtő ismétlések észrevételezésére adhatna alkalmat, amely helyzetet nyilvánvalóan szeretnénk elkerülni. Természetesen, már a két jubileumi kötet elkészültének ténye is sokatmondó, hiszen csak a legnagyobb hatást gyakorló és elismertséget élvező tudósok köréből idézhető fel néhány hasonló példa. Makk Ferenc az elmúlt évtizedben is töretlen alkotókedvvel gyakorolta történetírói, történettudósi mesterségét, odafigyelő, felelős tanárként képezte alap- mester- és doktori szinten - tíz év alatt ezret meghaladó számban - a történészhallgatókat, és bőséggel kivette részét a legkülönbözőbb szakmai fórumok bizottsági és testületi munkájában. Elénk és fáradhatatlan munkálkodását környezetének folyamatos elismerése kíséri, így azután nincs csodálkoznivaló azon, hogy a jubileumi születésnap közeledtekor az első felvetésre, ötletkezdeményre - a barátságtalanul rövid határidő ellenére is - kollégák s volt tanítványok sora csatlakozott kötetünk szerzőinek táborához. Közöttük értelemszerűen az új szerzők, az ifjabb kollégák és tanítványok élveztek elsőbbséget. Rájuk is gondolva - no meg a történeti hűség érdekében is - idézzük fel néhány mondatban Makk Professzor életútjának legfőbb adatait! A jubiláns életpályája 1940. december 1-jén Baján indult. Iskolai tanulmányait az érettségi megszerzéséig szülővárosában végezte, ahonnan egyetemi tanulmányainak folytatására 1959-ben települt Szegedre. A Bölcsészettudományi Karon 1964-ben szerzett latintörténelem szakos diplomát, majd két évvel később lezárta ógörög szakos tanulmányait is. Rövid középiskolai tanárkodást követően 45 évvel ezelőtt nyert állást az egyetemen, ahol tevékenysége azóta folyamatos. Bár a középkori magyar történelem iránti vonzalma kezdettől erős volt, csaknem két évtizeden át, egészen 1983-ig a Klasszika-Filológiai Tanszék munkatársaként dolgozott. Tanított latint és ógörögöt, ám kutatómunkájában a magyar medievisztika - akkor még elsősorban a bizantinológia révén - kezdettől hangsúlyosan jelen volt. Kandidátusi értekezését a XII. századi magyar-bizánci kapcsolatok történetének feldolgozásával 1978-ban védte meg.
Vissza