Föltámadt csajkák

Fülszöveg

Álmos István nem írással kereste, keresi kenyerét. A közelmúltig a Videotonban dolgozott, szakmája szerint mechanikai műszerész. Odébb tehát azoktól a helyektől, ahol eldőlnek az irodalom dolgai. Ám már igen fiatalon jelentek meg versei a Kortársban, a Jelenkorban, az Alföldben, az Életünkben, az Új Forrásban. Először 1965-ben 22 éves korában publikált a Fejér Megyei Hírlapban.
Szerencsésebb nemzedéktársai már kötetet, esetleg köteteket mondhatnak a magukénak. Persze tudunk olyanokról is, akik eltűntek azóta. Álmos István azonban itt van változatlanul. Nem adta föl a harcot, hiszen a leghagyományosabb értelemben költő. Egész létezését átszövi a líra, ahogy ő mondja: „Úgy érzem, számomra a vers az egyetlen létezési forma, amellyel megkapaszkodhatok a világban." Ez annál inkább is meggyőző, mert ismerjük két évtizeddel ezelőtti vallomását, mi szerint: „Huszonhetedik évemben gyakran gondolok arra, hogy kellene már valami komolyat csinálni a verseimben..."
Tömör verssorai feszültséget tükröznek, harmóniakeresése számos szép pillanattal ajándékozza meg olvasóit. Otthonosan mozog a világban és az irodalomban. Létezik számára egy szűkebb haza, egy város (Fehérvár), bár máshonnan, Zircről jött. Munkál benne az egyetemes otthonság-érzés is. Ábrázolni tudja korunk egyik legmeghatározóbb tünetét, az ember elidegenedett állapotát is. Gyorsan tegyük hozzá, hogy sosem hiányzik ugyanakkor az a humánus mozzanat, mely elvezet ezen álláspont legyőzéséhez. Táplálhatja ezt Álmos egészséges életszemlélete, energiája, a betegséggel szembeszálló ereje.
S a rideg világban a legbiztosabb támpont a szerelem, két ember egymásra találása. Persze nem csupán harmónikus élményről van szó; ott a küzdelem és a fájdalom pillanata is. Találunk azonban több olyan emlékezetes verset, mint pl. a Nem volt hol aludnunk, melyben a szenvedély magas szinten jelenik meg, már-már az idill örökké emlékezetes környezetében. Tudjuk azonban, hogy a költészetnek nem kizárólagos feladata az idill fölmutatása. Hű akar lenni a valósághoz, nem is igen szólhat folyton idillikus állapotról. A tisztességes költők azonban szándékaik szerint folyton az ilyen eszményi állapot felé törnek. Vissza