Föltámadnék én is...

Fülszöveg

Hatvankodó

Világrajövésünk úgyszólván ellenünkre történik. S minden, ami utána következik. Ki méri ki az öröm és szenvedés adagjait és miféle alapon? Hatvanadik évembe lépve, azt mondhatom - persze ez is kényszerpálya s ami visz, az a tehetetlenségi erő, igaz: nincs ennél nagyobb! - a sorsom nem is volt nagyon rossz. Kipróbálhattam félelmeimet. Repültem, vezettem vitorlázógépet, ejtőernyőztem már tizenöt évesen. Lőttek rám és voltam három börtönben. Pontosabban elfogtak kétszer. Egyszer bilincsbe verve vittek el a pécsi volt ÁVH földalatti celláiba. Onnét a megyei börtönbe kerültem, majd Kistarcsára. Tizenkilenc évesen olyan verset írtam kb. két perc alatt, ami miatt jött a börtön, az internálás, kizárás az ország összes egyeteméről és főiskolájáról! Ez a kizárás mindmáig érvényes. És igen, ezzel szemben részese voltam a csodálatos forradalomnak! olyan elragadtatásnak, ami évszázadokban is ritkán adódik. Nekünk adódott. Amire e könyv megjelenik, "félig-meddig" hatvanéves leszek (vagyok) s a könyvet barátok készítik.
"Szép könyvet készítünk neked, meglátod!" - Mondja Ilona, aki kiszedte a verseket. Ő találta ki ezeket a formákat a betűtípussal együtt.
A festő barátok rajzot adtak, Benkő Cs. Gyula borítót készített. Rögtön és szívesen. Nekem pedig nagy ajándékot; a nyelvünk. Ki kapott még olyan ajándékot, mint én? Azt a csodának számító nyelvi-mértani alakzatot, amely ezután minden könyvemen ott lesz, - gondolom. Ám nem tudom, lesz-e még könyvem? Talán lesz. Itt is jelzem: elkészültem a magyar nyelvtannal. Amit a magyar nyelv törvényei szerint gondolok. Püski Sándor bácsi elkérte a könyvet. Várom, hogy kiadja. Mindannyiunknak fontos, akik magyarul beszélünk. Ez a tehetségünk, minden képességünk lényege. A magyar nyelv!
Igen, Ilona biztat: "Ilyen szép könyve másnak nem lesz." Ilona, aki embertelen betegségből rángatja ki magát saját hajánál fogva s készül Amerikába vissza, mert gyógyulást vár. Testit, lelkit. A lelki a nehezebb - mondanám neki, de úgyis tudja.
A születésnapom? Olyan nincs is. Mert 1935 Szilveszter estéjén születtem. Rezesbanda köszöntötte az évzárást az ablak alatt. Nagyapám kiszólt: "Csöndesen emberek, itt gyerek születik." Erre még jobban rázendítettek. Előttem három testvérem született, egy-egy napig éltek. A bábaasszony rám is azt mondta: nem éri meg a harmadnapot. hát föltámadtam. Hivatalosan a Zala megyei Pacsa községben 1936. január elsejére írtak be. Apám országcsavargó, részeges "léglakatos", nagy álmok dicsekvős, szájhős szereplője. Anyám Varag Rozália napszámosasszony, aki annyi földet kapált felesben, de inkább harmadosban, hogy azt összerakva, félországnyi nagybirtok adódna. Ő csakis adott a világnak: krumplit, kukoricát. Sose volt színházban, sose szórakozott, korán félárva lett, édesanyját veszítette el. Neki is megjött a hajójegy Amerikába, de végül mégsem ment el. Eladták másnak, annyira nem volt pénzük. Ha nem így van, Tánaz Ontario-tó környékén születek és nem tudom, milyen édes Arany János nyelve. Ennek még a lehetőségébe is beledidergek.
De maradt Zala, Magyarország, a világnyi messzeségből felépült magyar nyelv, amely az emberi létezés egyik csodája!
Jól tudom, amit már többször leírtam, ellenünkre van minden. ki akarta az életet a világűr hidegében, a csillagok forrósága közé? Ezt és mást. Bármilyen életet? Kinek hiányzott? A dolgok lényege elrejtőzik előlünk, a hitre bízott bennünket a tehetetlenség. Mert a világban a sok tökéletlen a tökéletest tökéletesen elfedi! Így vagyunk mindennel. Mégis világsorsban kell gondolkodnunk, hiszen a tévé világablakán naponta bebukik szobánkba a szenvedés s benéz a kínzottak, nyomorultak arca. Miként hullákra is látunk, miközben villára szúrjuk a sülthúst...
Ilona biztat: "szép könyv lesz..." Szép? De minek és kinek, Ilona? Vissza