Fölmerülés

Előszó

Chicagóban, a North Kenmore nevű utca egyik háztömbjének a második emeletén, alig tizennéhány négyzetméteren, a fürdőszobában ülök a fürdőkádban. Relaxáció, egy kis jazz, kész casablankai hangulat, bittyeg a telefonom. (Nem, a hangja inkább prüttyögös volt!) Kádból ki, csuromcsurom körben, a vonal másik végén az édesanyám. Ismerem az édesanyámat, általában szokta fölvezetni a történeteket. Magyarul: először kicsit mellébeszél, aztán elő a farbával. Tehát, az édesanyám ecsetelgeti, hogy ismerem-e a Gurisatti Gyulát. Mondom, igen, anyukám, persze. Nagyon király srác, valamikor együtt búvárúsztunk, csak én abbahagytam, de később is mindig megismertük egymást az uszodában, utcán. Anyám mondja, kapaszkodjak, mondom: persze fogom a zsinór végét, mint minden hétvégén. .. Aztán mondja, hogy a Gyuszkó felrobbant... „A szentségit neki!" - mondtam én, de hirtelen el is hallgattam. Akkor, ebben maradtunk az anyámmal. Kiténferegtem a padlószőnyeges lépcsőházba, leültem a lépcsőre és néztem magam elé, mint akinek nincs rendben valami. Az elsőről egy fekete kis srác pilinszkázott fel éppen, a haverom. A legutóbbi népünnepélyen adtam neki öt dollárt, azóta én voltam a Sztív. Ő pedig Jim. (Minden harmadik kis srác Jim volt a környéken. - mindegy.) Kérdezi, teljesen közvetlenül: Mi van Sztív, ellopták a kocsidat? Azt hiszem, anyukájáról mondtam valamit, erre leült mellém, és akkor már hanyagolta a felületességét. „Tényleg, mi újság, gáz van?" - faggatott. Vissza