Földi beszéd

Fülszöveg

Részlet a könyvből:

"A város lomhán nyújtózott az óriási katlanban, fújt a szél keletről nyugatra, s állandó mozgásban tartotta a fák leveleit, a sápadt hópelyheket, a csendes folyó sűrű, kávésötét vizét. Tekintete végigsiklott a háztetőkön, a komor dóm figyelmeztető felkiáltójelén, a sokemeletes szálloda tükrös homlokzatán, a zsinagóga réztetején, amely úgy izzott a napfényben, mint egy földbe ásott, tar koponya. Fullasztó meleg volt, az emberek megszaporázták lépteiket, autók és buszok pöfékeltek, az útkereszteződésekben fel-feltorlódtak, a dudák visítottak, mert a csomópontok aszfaltozott garatai képtelenek voltak elnyelni az áradatot. A város széli óriási lángoló gyár ontotta magából a bűzt, széles betonútjairól akár vadászrepülőgépek is indulhattak (a város talán valami idegen, gyilkos támadástól tartott és védekezett ellene). A szél felmarkolta a gyár összes mocskát, és elszórta a háztetőkön, az utcákon, belepréselte az emberek tüdejébe, vagy, akár egy rozoga gályát, beleborította a folyóba, és a lassan ölő mérget a sodrás kénye-kedvére bízva, fütyörészve odébbállt.
A vegetáció furcsamód ellenállt a gyilkos permet fojtogató támadásainak. Bár a város körül csak egyetlen helyen maradt meg az erdő, az utcákat szegélyező fák minden tavasszal virágba borultak, sűrű lombfrizurát növesztettek, és az aszfaltutak repedéseiben is állhatatosan kizöldült minden évben a makacs fű. És utak, utak, utak mindenütt." Vissza