Ady minden titkai

Előszó

Ady első »új« kötete 1906 február elején jelent meg. Ez időtől haláláig ő volt a legállandóbban vitatott magyar irodalmi probléma. Hírlapokban hetilapokban, folyóiratokban, almanachokban, naptárakban, Pesten és vidéken egy sereg agg, vén, öreg, élemedett, javakorbeli, ifjabb és legifjabb író szólt hozzá a »legújabb nemzedék« költői mozgalmához, amin voltaképpen Ady volt értendő, mert nyugtalanítóan új költő csak ő volt a vele egyidőtájt jöttek sorában. A lárma miatta és körülötte zúgott s ha levitézlés előtt álló idősebb poéták és poétafélék egyik-másika azzal vigasztalódott, hogy »az újak között van egynéhány, aki különb legény Adynál«, nyilvánvaló, mi késztette e beijedteket Adynak erre a deklasszifikálására: a többiek nem jelentettek a nekik jól bevált hasznú »fennálló rendre« nagyobb veszedelmet, hát ezért igyekeztek az igazán új költőt, tehát az igazi forradalmárt lebecsülni.
A fővárosban s a vidéki centrumokban - különösen ahol hivatalosan jóváhagyott kulturális társaságok ápolták a magyar irodalmi tradíciókat - minden utasítás vagy összebeszélés nélkül önkéntelen védekezési ösztönnel hamarosan megszervezkedett és mozgósúlt az Ady elleni hajsza. (Sajátságos tömeg-lélektani jelensége az új Ady fogadtatásának, hogy a magyarság maradi része jobban riadt meg az osztályukat fenyegető forradalmártól, mint amennyire a hozzá világnézetileg közelebbálló radikális elemek tudták megsejdíteni benne egy közeledő új világrend ihletett költőzsenijét.) E nemzeti kötelességnek vélt kritikai lecsepülésekben a kiadós hazafias, erkölcsi és esztétikai megrovásoknál is általánosabb, gyakoribb és meggyőzőbbnek tetsző kifogás volt az Ady »érthetetlensége« vagy »értelmetlensége«. A maradiak Ady-ellenességét hathatósan támogatta, hogy abban az időben maguk az »Ady-pártiak« sem tudták az új költőt érthetővé tenni. De azt ez utóbbiak is érezték, hogy itt van az Ady-probléma leggöröngyösebb bökkenője. Vissza