Előszó
Amikor a teológia és a természettudományok több évszázados békés házassága a XIX. században végzetesen megromlott, a válás utáni vagyonmegosztási perben a teológiának az ég, a természettudományoknak a föld jutott. A valóság ilyetén felosztása teológia és természettudományok között azt eredményezte, Hogy a teológia visszavonult az antropológia és a történettudomány területére, a természettudomány viszont - korábbi egyházi gyámsága alól felszabadulva - új filozófiai keretben kezdte el kutatni a természetet. Ettől kezdve a teológiát szinte csak az Isten színe előtt álló ember szellemisége, öntudata, etikája érdekelte, a világ pedig legfeljebb „theatrum gloriae Dei", azaz Isten dicsőségének színtere lehetett, amint azt a reformátor Kálvin - más összefüggésben - már a XVI. században megfogalmazta.
Ember és természet szétválasztása természetesen nem új keletű. Már a nagy görög filozófus, Szókratész (Kr.e. 469-399) szembeállította a természetről vallott ismereteket az emberről vallott ismeretekkel. Eszerint az egyik oldalon áll a természet (a physis), a másikon pedig az ember a maga kultúrájával, erkölcsi világával. Tehát a nyugati gondolkodásnak szinte már a kezdetén ott vannak a természet és az ember megismerésének elkülönülő útjai, mi pedig ma is a görögök szemével látunk, az ő kifejezéseikben gondolkodunk. A természettudományok és szellemtudományok között kialakult XIX. századi kiélezett ellentétnek tehát vannak ókori gyökerei. Meglehetősen új viszont a természettudomány kizárólagos egybekapcsolódása azzal a materialista-ateista filozófiával, amely tagad minden vallásos világszemléletet, mivel az - úgymond - „ tudománytalan". A XIX. században kialakult helyzet a XX. században sem változott, sőt hit és tudomány a század második felétől a magyar társadalomban még inkább elidegenedett és elszakadt egymástól.
Hit és természettudomány közömbös egymásmellettisége talán megengedhető luxus volt a múlt században (bár ebben sem lehetünk bizonyosak), napjaink társadalmi folyamatai, a természettudományok, bennük a földtudományok fejlődése és egyúttal az álvallásos és áltudományos nézetek jelentkezése azonban eddig nem tapasztalt, dürrenmatti aggodalommal vetik fel az újkori természettudomány és a keresztyén hit felelősségének kérdését:
"A fizika tartalma a fizikusokra tartozik, a hatása: mindannyiunkra.
Ami mindnyájunkra csak mindnyájan oldhatjuk meg."
Ma már nem elegendő annyit mondani, hogy természettudomány és keresztyén hit egymástól jól elkülöníthető, zárt területet alkot. Ugyanis nem csupán arról van szó, hogy a természettudománynak szabad tere van a világ megismerésére mindazon túl, amit a teológia a Teremtő műveként ír le. És nem csak arról, hogy a teológia szabadon mozoghat ott, ahol a természettudomány csak természettudomány kíván lenni és nem pogány gnózis, vagy titkos vallásos tan, mert mindkettő tudja, hogy megvannak a maga határai. A modern teológia nem dobhatja oda a természetet koncnak a természettudományok elé, hogy cserébe az „értékneutrális" tudomány az Isten-kérdést nagylelkűen magánügynek tekintse. De nyilván nem engedhetők meg a tiltott határátlépések sem a teológia, sem a természettudományok irányából. Nem mondhatjuk, hogy a kvantummechanika eredményei a vallásos világnézet tudományos alapjait jelentik, de az sem lehetséges, hogy a természettudományos ismereteket szcientista-materialista világnézetté tegyük.
Vissza