Fokról fokra

Előszó

Részlet:
De a lépcsők - templom iskola börtön kilátótorony magasles - mégis bennünk fényesednek „bennünk vádnak"
Nagy Gáipár
Igen! Bennünk vásnak! A két lábra állás adhatta az ötletet ősünknek, hogy a lejtőkbe apró fokokat vágva könnyítse meg a meredélyek bejárását. A Pallas Nagylexikon (1893—97) így határozza meg a lépcső fogalmát: „A magasságbeli különbségeket lépcsőfokok segélyével osztják egy-egy lépésnek megfelelő kisebb részekre." A Műszaki Lexikon (1972) már részletesebb magyarázatot ad: „Szintkülönbségeket áthidaló szerkezet, amely 20—45°-os meredekségnél az emberek egyszerű, természetes le-fel mozgását lépcsőfokok segítségével biztosítja."
A lépcső - ez az egyszerű szerkezet - életünk meghatározó, egyik leggyakrabban használt építőeleme. Megkülönböztetünk fő- és melléklépcsőket, dísz- és menekülőlépcsőket; külső és belső lépcsőket, kerti és tereplépcsőket, előlépcsőket; egyenes és íves, tört vonalú, egykarú és többkarú; nyitott és tömör orsóteres csigalépcsőket. Lehetnek vasból, acélból, fából, kőből, műkőből, betonból.
Budapest - annak ellenére, hogy a Duna-jobbpart domborzati viszonyai ezt indokolnák - közúti lépcsőkkel nincs elhalmozva, alig több mint ötvenet számlálhatunk meg belőlük. Ennek közel fele a budai Várhegyen található, kisebb-nagyobb sűrűségben a hegy lejtőin.
A lépcsőben — talán ősi szerkezetéből fakadóan — mindig van valami misztikus. Mindig vezet valahová, feljuttat, felemel, vagy méretei ritmusával szabályozottan alászállni enged. Huszadik századi mozgó változata kígyóként kúszik a mélybe, emel az utca vagy egy magasabb emelet szintjére, hátára vesz, enged nézelődni.
Tegyenek egy sétát fővárosunk lépcsőinek világában, higgyék el, legközelebb egészen más érzéssel fognak rájuk lépni, vagy fogják hiányolni azokat, amelyeknek ma már csak hűlt helyét találják.
A budapesti lépcsők királynője: a Halászbástya
„A könnyű gót templom nehézkes, román tartója ez a bástya. A viszony közöttük természetes. Az izmos apa fogja, oltalmazza graciózus leányát" — írta Vissza