Fogadd el... I-II.

Fülszöveg

I. kötet
"Megírom életem örömeit, bánatait, azt a rengeteg áldást, amiben eddig részesültem és talán még részesülni is fogok, mert érzem és tudom, hogy a mi Urunk tenyerén élek. Gyakran elesem, megütöm magam, de eddig még nem csapta össze tenyerét. Élek, mert felsegít és leporol, sebeimet bekötözi. Azt akarja, hogy éljek. Célját nem ismerem, de meghajlok előtte. Amikor megszülettem, a földi világba belépésem előtt megmutatta nekem leendő sorsomat, azokat a kereszteket, amelyekkel Ő kívánja megterhelni életemet. Azt mondta:
- Itt van, fogadd el és szeresd!
Akkor is elfogadtam és igyekeztem szeretni is, amiként most is, közel ötven év után, amikor kezem és lábam végképp tehetetlen, és nincs olyan egyszerű, hétköznapi tevékenység, amelyet egyedül meg tudnék oldani.
E könyv elkészültekor én kérem az Urat:
- Fogadd el életemet, ezt sikerült kihoznom belőle áldásaid segítségével, fogadd el tehát Atyám, mert csak ennyire volt erőm!
Ezt kérem Tőled is, aki e könyvet és életem krónikáját kezedben tartod: fogadd el tőlem, esetleg valamilyen úton tedd magadévá, hátha segít személyes világod helyes és a lényeghez hű szemlélésében!"

II. kötet
Első könyvem után folytatom életem további történetének megírását. A lelkesítéseket elfogadom! Végülis nem érdemes csak ölbetett kézzel várni a halált, addig is megpróbálok valami értelmes dolgot cselekedni.
Eltelt tizenöt év, telve örömmel és bánattal bőségesen. Folytatódtak a külföldi utak, most már Európa nyugati országait érintve.
A problémák fokozódása okából kénytelen voltam elhagyni a szülői házat, jó reményekkel. Ám a remények csak lassan teljesülnek! A viszonylagos megnyugvást a második otthon adta meg.
Erőnlétem a végére jár és bizony sokat perlekedem már az Úrral, kérve további áldásait, segítségét, hogy a hajdani lelkesedéssel tudjam hordani a csak nekem faragott keresztet. Vissza