Előszó
Az a megtisztelő feladat ruháztatott rám, hogy a Szerző nevében is köszöntsem a mindenféle könyvek legfőbb bíráját, a tisztelt Olvasót. Mert az Olvasó igenis tiszteletet érdemel, különösképp...
Tovább
Előszó
Az a megtisztelő feladat ruháztatott rám, hogy a Szerző nevében is köszöntsem a mindenféle könyvek legfőbb bíráját, a tisztelt Olvasót. Mert az Olvasó igenis tiszteletet érdemel, különösképp napjainkban, amikorra számuk - sajnos - ugyancsak erősen megfogyatkozott. Jól tudjuk, hogy számos oka van ennek. Olyan is, amit a mai élet diktál, meg olyan is, ami idővel talán meg is szűnik majd. De jó tudni azt is, hogy szép számmal maradtak azért még könyvfogyasztók, akik nem mondtak le e fontos szellemi táplálékról. Erős a reményünk, hogy számuk a jövőben még növekedni fog. Ők azok, akik érdeklődéssel fordulnak a kisebb s nagyobb közösségek kovászát alkotó múlt eseményei iránt, megőrzik annak emlékeit, ébren tartják a közösségi hagyományokat. Rászolgálnak tehát arra, hogy szűkebb közösségük, városuk, falujuk múltjáról, saját elődeik egykori tetteiről, napi életéről képet kapjanak. Ezt az igényt először a XIX. század végén igyekeztek kielégíteni a helytörténetet kutató tanárok, tanítók, akik igen felkészült történetírók voltak, hiszen latin nyelvtudásuk révén hasznosíthatták a levéltárak megsárgult iratkötegeit is. A helytörténetírás később az 1960-as és 70-es években kapott új lendületet, amikor a kisebb-nagyobb városok és falvak egyre-másra rendelték meg a vidéki tudományos intézmények munkatársaitól városuk vagy községük történetének megírását. A kampányszerűen végzett munka esetenként jó eredményeket is szült, sokszor azonban a szomszédos települések történetének szövege alig különbözött egymástól - a helységnevet kivéve. A rendszerváltás óta szemmel láthatóan erősödött a helytörténet iránti érdeklődés, viszont majdnem mindenütt nehezebbé váltak a helytörténeti monográfiák kiadási lehetőségei. Időnként azonban jött segítség is. Ilyen volt a Száz magyar falu c. sorozat, melynek keretében száz kis településünk múltját tárták az érdeklődők elé az alkotók. Jászjákóhalma azonban nem került be ebbe a válogatásba. Szerencsére most mégis megszületett első írott története Fodor István Ferenc jóvoltából, aki évtizedek óta értő és lelkes kutatója szülőfaluja történetének, amelynek időközben hosszú ideig polgármestere is volt. Könyvének lapjain sorra vette e törzsökös jászsági település ősi és közelebbi múltbeli eseményeit. Láthatjuk, hogy az itt évezredek óta lakó embereknek ugyanolyan küzdelmes sorsuk volt, mint a közeli s távolabbi szomszédságban, mégis volt abban valami egyedi, megismételhetetlen helyi sajátság is. A jákóhalmiak mindig érdeklődtek múltjuk iránt, sok évtizede helyi múzeumot is hoztak létre, nem akármilyen gyűjteménnyel. Biztosra vehető, hogy e könyv jelentősen felfokozza ezt az érdeklődést, erősíti e közösség összetartó szálait. Ebben a reményben kérem az Olvasót, szeretettel vegye kézbe e kötetet, amely méltán kiérdemli bizalmát.
Vissza