Focusban

Előszó

Szegény, szegény monográfiaíró! Problémái vannak. Kezdetben nagyképűen azt hitte, a kiszemelt alkotót, csoportot olyan sokáig tanulmányozta, annyi mindent összeolvasott róluk, annyi kiállításukat, képüket látta, hogy ezek összegzése és szép kerek mondatokba foglalása nem okoz majd gondot neki. Aztán elkezdett beszélgetni velük, s érezte, bár sok dolgot tud, mégsem árt bizonyos kérdéseket megfogalmazni, s azokat feltenni, hogy árnyaltabb legyen az a bizonyos kép. Így történt a Focus esetében is. Kételyeimet érintő, a nem egészen transzparens részleteket átvilágítani akaró kérdésbokrokat fogalmaztam, s azokat egyesével, külön-külön a csoport minden tagjának feltettem. S ezek a másféltől háromórányira sikeredett beszélgetések váratlanul olyan közelre hoztak, ahonnan már félni kellett, hogy az egészre nem lehet majd rálátni. Itt a lelkiismeretes monográfiaíró annyira elbizonytalanodott, hogy nem akart beletúrni abba a dologba, amibe ennyire belemászott, miáltal a sajátja is lett egy kicsit... Nincs más megoldás, gondolta, mint a megszerzett tudásokat, információkat, véleményeket kicsit feledve, két lépést hátralépni, s úgy belefogni az írásba, hogy amikor megrajzolódik a Focus csoport sok szempontból rendhagyó, nem szokványos pályája, a nagy felfutástól a sikereken át a majd húszéves tetszhalott állapoton keresztül a többedik újjászületésig, akkor elsősorban a külső szemlélők, érdeklődők által látható, tudható elemeket használom. És csak ezek ismeretében a személyest, a belsőt. Amit tehát itt látnak, olvasnak majd, az nagyjából úgy épül fel, hogy a különféle forrásokból összegyűjtött, ismert, megjelent, már egyszer publikus részeket néha erősíti, néha megkérdőjelezi, néha viszont egyenesen tagadja majd a hat megkérdezett Focus tag saját, privát, az interjúk során elmondott véleménye. Néha egymással is vitatkoznak, anélkül, hogy ez a csörte a valóságban megtörtént volna, hiszen csak most. e sorokat olvasva találkoznak majd az azonos kérdésekre adott, néha eltérő válaszokkal. Ezért aztán - ízlésemnek megfelelően - végleges megállapítások, konklúziók nem születtek, csak egy minden eddiginél teljesebb kép a Focusnak nevezett hat-hét ember közös tevékenységéről, amit aztán ki-ki beállítódásának, vérmérsékletének megfelelően kezelhet, kialakítva saját, privát viszonyát a csoporthoz. És ha a végén azt érzik, hogy ez a figyelemreméltó pályát befutott csapat, megannyi sikere ellenére még mindig inkább rejt magában megvalósítatlan ígéretet, mint beteljesített, befejezett eredményeket... Nos, akkor érdemes volt ennyit foglalkoznom a könyv megírásával, Önöknek pedig az elolvasásával. Mert ez lesz a végkövetkeztetés, az már most látszik! És ha azt hiszik, hogy csak és kizárólag hét pécsi, a kezdet kezdetén még fiatal fotós egyéni és itt-ott összefókuszált pályájáról szól ez az egész, akkor bizony tévednek. Vissza