Lumen

Előszó

Részlet:

ELSŐ PÁRBESZÉD.
Resurrectio Praeteriti.
(A mult megelevenedik.)

Kíváncsi. - Megígérted nekem, ó Lumen! hogy beszámolsz arról a rendkívüli óráról, - a legrendkivülibbről az életben - mely végső lehelletedet követte ; megígérted, hogy elmondod, mily természetes, bár csodálatosnak tetsző módon láttad viszont a multat a jelenben, - s miként tárult föl előtted a titok, melyet egész a mai napig sötét homály takart.
Lumen. - Igen, öreg barátom, beváltom ezt az igéretemet és reménylem, hogy annak a hosszantartó lelki összhangnak az erejénél fogva, mely szellemeinket a földi életben egymáshoz fűzte, meg fogod érteni azt a tüneményt, melyet „rendkívüli"-nek neveztél. Vannak fogalmak és elmélkedések, melyeknek mélyére az emberi értelem csak ritkán és nehezen hatolhat. A halál, mely engem már megszabadított a test gyöngeségeitől és gyarlóságaitól, téged még nem érintett meg újjáteremtő kezével. Te meg a földi, anyagi világhoz tartozol. Hiába szigetelted el magadat a Szent-Jakab városnegyed e magányos tornyába, hol avatatlanok nem zavarhatják meg elmélkedéseidet: azért mégis csak a földön élsz és nem tudsz teljesen szabadulni a földi élet aprólékosságaitól. Ne csodálkozzál tehát, ha e pillanatban, midőn a rejtélylyel meg akarlak ismertetni, arra kérlek, hogy még jobban szigeteld el magadat minden földi zajtól és olyan megfeszitett figyelemmel hallgass reám, a minőre szellemed csak képes. Vissza