Előszó
A folyótól kiinduló gyalogösvény - keresztülvágva a szérűt - a pajták és magtárak mellett vezetett.
Ezt az egyenes utat Anna Mihajlovna fürge lábai taposták ki tavasszal, a házassága első évében, amikor még élt az anyósa.
Egy reggel, amikor a marhát kísérte ki a falu határáig, Anna találkozott néhány (barátnőjével és - lányok szokása szerint - úgy, mint házassága előtt, megállt egy kis tereferére. A lányok izgatottan újságolták apró híreiket és ő nevetve hallgatta, mintha még maga is lány lenne. Aztán hirtelen eszébe jutott, hogy a 'befűtött kemence mellett várja a beteg napa, aki a vasfazekat, tele vízzel, nem tudja a tűzhelyre emelni - hogy a reggelihez nincs meghámozva a krumpli, s nincs kitakarítva a ház, Ljosa meg biztosan vígan alszik a kamráiban, elfeledkezve arról, hogy az erdőbe kell mennie, karókat vágni a kerítéshez, - és Anna elsietett.
Az utat lerövidítve, egyenesen a szérűkön át futott a magas fűben. A hűvös harmat kellemesen csiklandozta mezítelen lábát. A magas fű és a lósóska csapkodta a nedves szoknyaaljat.
- Ejnye, menyecske.. a szérűt taposod? Vagy a máséért nem kár? hangzott hangosan és haragosan a kerítés mögül a szomszéd, az öreg Jeliszejev hangja.
A kis, gömbölyű Anna az ijedtségtől leguggolt a földre.
- Majd adok én neked, te csámpás, a meztelen talpadra! - fenyegetőzött a szomszéd és káromkodott egyet.
A letiport fű még nem ért rá kiegyenesedni sem, amikor Anna nyomán már más asszonyok is erre mentek át a folyó felé, később gyerekek szaladták át rajta.
Az öreg Jeliszejev, a műveletlen szatócs, szitkozódott, fenyegetőzött, a gyerekeket elnáspángolta, nem egyszer hegyes karókat vert be a földbe, gerendákat rakott keresztbe az úton - mindhiába -, a gyalogösvény egyszersmindenkorra ki volt taposva és megmaradt ugyanúgy, mint Anna Mihajlovna arcán a ráncok, amelyeket semmi és soha ki nem simít többé.
Vissza