Előszó
"Képzeljünk el egy várost, amelynek a közepén hatalmas folyó folyik, bal partján házak füstös tengere, jobb partján villáktól villogó hegyek; a fekvése Budapesté s mégsem Budapest... Az ember úgy...
Tovább
Előszó
"Képzeljünk el egy várost, amelynek a közepén hatalmas folyó folyik, bal partján házak füstös tengere, jobb partján villáktól villogó hegyek; a fekvése Budapesté s mégsem Budapest... Az ember úgy tájékozódik benne, mintha otthon volna, s mégis idegenben van."
Ez Prága, annak az országnak a fővárosa, amelyről útikönyvünk szól.
Az idézett sorok nem idegenforgalmi reklámszövegből valók, hanem Németh Lászlótól, korunk szuverén gondolkodójától. És nemcsak Prágáról szólnak, hanem a magyar és cseh irodalom, művészet, kultúra, történelem összezártságáról, megejtő párhuzamáról.
Az útikalauz természetesen nem történelmi tanulmány. A turistaút azonban szüntelen szembesülés saját magunk jó és rossz szokásaival, életformájával, kultúrájával. Itthon sokan nem is gondolnak rá, hogy Cseh- és Morvaországgal évezreden át jóban-rosszban, derűre-borúra közvetlen szomszédok voltunk - kezdve a hozzánk jött nyugati keresztény cseh hittérítőktől az Árpád-ház és a Premysl-ház családi kapcsolatain át a XX. századi valóságig. (A cseh nyelvben szomszéd = soused.) És tudjuk-e, hogy 1526-ban a mohácsi csatatéren - II. (Jagelló) Lajos halálával - a két középkori királyság együtt bukott el, s Csehország velünk együtt kényszerült "szomszédos" albérletbe a Habsburg Birodalom kebelében.
A magyar turistát cseh földön egy csapásra megérinti e közös múlt számtalan jele, például a történelmi magyar címer jelenléte. Az elfogulatlanul gondolkodó ember ott megértheti, hogy vérmérsékletben és mentalitásban ugyan lehetünk 180 fokos ellentétben, s hogy bár gyakran jártunk cikkcakkban az évszázadok során - a két ország, a két nemzet és nép, a két kultúra úgy egészíti ki egymást, mint a kulcs és a zár. A magyar-cseh sorsközösség képletét csak az 1867-es osztrák-magyar kiegyezés és annak számtalan következménye zavarta meg.
Vissza