Párkák

Fülszöveg

Merő anakronizmus manapság ilyen jellegű írással porondra lépni, kedves Olvasó. A szerző tudatában van kortévesztő ballépésének. Hogy mégis miféle kényszer hatására vállalkozott ilyen esztelen feladatra, annak csupán az a magyarázata, hogy nem tudja nem megírni ezt a darabot. Amely valójában darabnak sem igazán darab. Vállalkozás, melynek formai kontúrja is túlságosan szabálytalan minden egyéb szabályos tulajdonsága mellett. Hogy van-e létjogosultsága, ki döntse el?... A versbe szedett gondolatok valójában azt kívánták összefoglalni, ami a versekből mindig kimarad. Ami a költemények egységvilágából már mindenképpen kiszorul. A háttérgondolatokból is. Mert a vers természeténél fogva nem a folyamatosra, hanem az egységesre, a lekerekített, zárt, tömbös egységnyire figyel. Így az időhöz sincs sok köze.
Ez a három önálló részben gondolt darab végső soron a szerző terveit sem valósítja meg egészen. A harmadik rész ugyanis megkerüli az alkotó akaratát, és visszautalásaival megfosztja magát attól, hogy önálló lehessen. Ez már a mondandó törvénye, nem a megálmodóé. De van ebben is valami megbékítő. Hiszen míg az első rész a múltra, a közelmúltra koncentrál, a második rész a jelent piszkálja elő búvóhelyéről. A harmadik rész a jövőre keres valami megoldást, de a jövő - az minden együtt... múlt is, jelen is. Tekintve azonban, hogy a darab megírása a szerző életének kétévi önkínzó szórakozását fogja át, a jövő egy kicsit már a jelen is.
A divatok nyüzsgő színeinek idején illetlenség a szerző részéről az a hagyománytisztelet, amivel gondolatait megfogalmazta. Szolgáljon mentségére, hogy kezdettől fogva zenés szövegre gondolt. De ez már nem az ő gondja. Amennyiben alkalmas a darab arra, amiért született, minden bizonnyal talál magának zeneszerzőt. A dolgok törvénye szerint.

Finta Éva Vissza