Előszó
A Filozófiai Figyelőnek e száma jórészt tematikus összeállítás a nyugati demokráciáról, természetesen a teljesség igénye nélkül. Elsősorban azokról a koncepciókról szerettük volna tájékoztatni az olvasót,amelyek nálunk kevéssé ismertek, de a nemzetközi ideológiai és filozófiai életet erősen foglalkoztatják. Az általunk adott panoráma persze még saját (meglehetősen visszafogott) igényeinkhez képest sem teljes, azonban bízunk benne, hogy az itt felvetett kérdések további bemutatására még módunk lesz.
Az, hogy a demokrácia kérdése szorosan összefügg a közelebbi vagy a távolabbi jövő kérdéseivel, egyértelműen kiderül az itt közölt anyagokból is. Hiszen a nyolcvanas években a legkülönbözőbb politikai mozgalmak egyre élesebben fogalmazzák meg azt a kérdést, hogy egy olyan világ, ahol a szegénység (szemben a hatvanas évek várakozásaival) egyáltalán nem szűnt meg, egy olyan világ, amelyet a közeli katasztrófák egész sora fenyeget, valójában válhat-e demokratikussá; lehetséges-e ott demokrácia, ahol a kisebbségek döntései a többségnek már a létét fenyegetik? Egy sajátos katasztrófatudat válik egyre általánosabbá, ami természetesen együtt jár azzal is, hogy a tiltakozásnak azok a hangjai, amelyek a politikai, a katonai, az ökológiai veszélyekre hívják fel figyelmünket, egyre radikálisabbak és élesebbek. Azokban a cikkekben és tanulmányokban, amelyeket a jelenlegi fejlett nyugati társadalmak problémáiról közlünk, szinte egyértelműen fogalmazódik meg a dilemma: az emberiségnek előbb-utóbb a létével kell választ adnia arra a kérdésre, hogy egy társadalom vajon válhat-e pusztán a demokratikus állami és politikai intézmények és döntések révén demokratikussá? Azaz a felülről hozott demokratikus intézkedések megteremthetik-e önmagukban azt a lehetőséget, hogy a demokrácia a mindennapok gyakorlatává váljon? Ez a zürichi jövőkutatási tanácskozásnak éppúgy centrális kérdése, mint Flechtheim vagy Haug tanulmányának, ugyanakkor a kérdésre adott válaszok egyre inkább ideológiai vízválasztókká is válnak.
Az itt közölt álláspontok döntően liberális oldalról fogalmazódnak meg, miközben gyakran élesen vetik fel azt a kérdést, hogy a létező társadalmak uralkodó ideológiáiban van-e lehetőség a demokratikus gondolat megújítására, az olvasó inkább azt szeretné tudni, vajon a jelenlegi neokonzervatív hullám nem azt jelzi-e, hogy a liberális és pluralista ideológiák szükségképpen abba a dilemmába torkollnak, hogy az általuk kialakított ideológiai platform sokkal alkalmasabb egy történelmileg még csak nagyszabásúnak sem mondható vereség élményének a kifejezésére, mint realizálható célok megrajzolására, vagy reális gazdasági-politikai folyamatok mélyreható ábrázolására.
Vissza 
Folytatás Microsoft-tal